FRISSS!!!
Home / Címlap / 16 millió forint értékben jutottak digitális eszközhöz a rászorulók

16 millió forint értékben jutottak digitális eszközhöz a rászorulók

  • Az ország valamennyi régiójába elért a Magyar Vöröskereszt és a Yettel programja, a Digitális Felzárkóztatási Alap

Leukémiás zalai kisfiú, a végtagjait mozgatni képtelen szabolcsi férfi és egy cukorbeteg Komárom-Esztergom megyei kislány. Csak néhányan azok közül, akik már saját mobiltelefon, tablet, laptop vagy friss szoftverek segítségével tudják tartani a kapcsolatot a külvilággal. Ötven millió forintos keretösszeggel, egy évvel ezelőtt indította a Magyar Vöröskereszt és a Yettel a Digitális Felzárkóztatási Alapot. A program résztvevői a három évre tervezett összeg 32 százalékát használták fel idén, így összesen 16 millió forint értékben jutottak eszközhöz elsősorban gyermekotthonokban és családok átmeneti otthonában élők, valamint nagycsaládok és egyszülős családok. 

A szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására, a digitalizációban való részvétel javítására indított programot 2021 decemberében a Magyar Vöröskereszt és a Yettel. A Digitális Felzárkóztatási Alap keretében mobiltelefonra, tabletre, laptopra és szoftverekre lehet pályázni a humanitárius szervezetnél. A programban a három évre tervezett összeg 32 százalékát használták fel 2022-ben, és kilencven eszközt adtak át összesen 16 millió forint értékben. A pályázók majdnem fele laptopot, közel harmada tabletet, több mint 20 százaléka mobiltelefont, néhányan nyomógombos mobilkészüléket igényeltek, egy család pedig nyomtatóhoz is hozzájutott.

A digitális eszközök több mint harmada idén elsősorban gyermekotthonokba és családok átmeneti otthonába került, de az alapból jelentős számban támogattak egyszülős családokat, valamint nagycsaládokat is. A Vöröskereszt tapasztalatai alapján számos esetben jelent hatalmas segítséget, hogy a rászorulók be tudnak kapcsolódni a digitális világba, akár a gyerekek a házifeladat elvégzéséhez, akár a felnőttek egy online ügyintézés, kapcsolattartás esetében. A legtöbb kedvezményezettnek korábban még nem volt ilyen eszköze, és a támogatást nyert pályázók közül sokaknak közép- és hosszabb távon sem lett volna kilátása arra, hogy segítség nélkül hozzájusson ezekhez.

A Vöröskereszt a megyei szervezetein keresztül, valamint a Szociális és Gyermekjóléti Főigazgatóság segítségével jutott el a rászorulókhoz, a család- és gyermekjóléti szolgálatokhoz. „A program indításakor még nem láttuk pontosan, mekkora igény jelentkezik majd, de a pályázatok tekintetében már elmondható, hogy jelentős a szükséglet. A jelentkezéseket szeptemberig fogadtuk. A beérkezett pályázatokon keresztül új, szociális nehézségekkel küzdő családokkal kerültünk kapcsolatba. A támogatások átadását májusban kezdtük, de még decemberben is adunk át néhány készüléket, amelyek a karácsonyfa alá kerülnek majd, hogy ezáltal is szebbé tegyék a nehéz sorsú családok ünnepét” – mondta el Waller-Fekete Judit, a Vöröskereszt szociális szakmai vezetője.

Három történet az ország három régiójából

A pályázatok elbírálása során a Vöröskereszt munkatársai számtalan szívszorító és megható élethelyzettel találkoztak. Ezek közül az egyik annak a zalai kisfiúnak, a leukémiával küzdő Gábornak a története, aki betegsége miatt hosszú időt tölt a budapesti Démétér Házban és különböző kórházakban az édesanyjával. A pályázaton elnyert laptop segítségével a társaival tudja tartani a kapcsolatot, el tudja készíteni a házi feladatokat és kevésbé marad le az iskolában.

Egy másik történet azé a szabolcsi férfié, aki egyik végtagját sem tudja mozgatni, napjait ágyban tölti, a felesége ápolja. A külvilággal kizárólag számítógépen keresztül tartja a kapcsolatot. Ennek használatát egy olyan “szemegér” eszköz segíti, amely figyeli, hogy éppen a monitor melyik pontjára szegezi tekintetét. A már közel tízéves számítógépe elavult volt, így a modern szoftverek futtatása akadályokba ütközött. Az alap révén új, modern számítógéphez juthatott.

Komárom-Esztergom megyében pedig egy cukorbeteg kislány kapott olyan okostelefont, amely figyeli a vércukorszintjét és egy applikáción keresztül jelez neki, ha fontos eltérést mutat. A kislány korábban magántanulóként végezte az első és a második osztályt, a támogatásnak köszönhetően viszont már bejárhat az iskolába, ahol társaival együtt tanulhat. 

Az alap fenntartható finanszírozásához a kiírók továbbra is várják vállalatok és magánszemélyek adományait, hiszen minél többen támogatják a programot, annál magasabb az adott év költségvetése, ezáltal az átadható eszközök, a támogatott rászorulók száma is.

Részletek a Digitális Felzárkóztatási Alapról az alábbi oldalon: https://voroskereszt.hu/digitalis-felzarkoztatasi-alap/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ajánlott cikk

Fenntartható divat debütált a párizsi Haute Couture divathéten

Az Epson a neves japán divattervezővel, Yuima Nakazatóval és a megegyező nevű YUIMA NAKAZATO márkájával …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás