FRISSS!!!
Home / Galéria / 100. virtuális séta a Műcsarnokban

100. virtuális séta a Műcsarnokban

A Műcsarnok világszinten is az elsők között, 2014 őszén kezdte időszaki kiállításait virtuális sétákként dokumentálni. Akkor még a teljesség igénye nélkül, csak néhány kiemelt tárlatot örökítettek meg ebben a formában. A virtuális séta ugyan nem tudja helyettesíteni az élő látogatói élményt, de lehetővé teszi, hogy a közönség bármikor beléphessen a Műcsarnokba és otthona kényelméből fedezze fel a megújuló tárlatokat.
A virtuális barangolás közben kedvet kaphatunk, hogy az adott kiállítást később a helyszínen is megnézzük. Hiánypótlók az online séták azoknak, akiknek nincs módjuk ellátogatni az intézménybe,  így ők virtuálisan járhatják be a kiállítótereket. A pandémia e területen is fordulatot hozott: a Műcsarnok egyik frissen nyílt tárlatát sem szerette volna elzárni a közönségétől, ezért 2020 tavaszától minden kiállításukról készült virtuális séta, a kiemeltekről pedig bővített változat is. Ezekben az „extra” sétákban az addigi gyakorlathoz képest nem csak a tárlat hangulatát kívánják bemutatni, hanem teljes mértékben bejárhatóvá teszik azt. A kiállított művek külön-külön előhívhatók, a bejárást számos esetben hang- vagy videóanyaggal egyaránt kísérik. Mindezek egy jelképes e-jeggyel vehetők igénybe. 

A Műcsarnok évente közel 25 kiállítást rendez, így mára eljutott a 100. virtuális sétához, mely egy szintén jubiláló tárlathoz kapcsolódik: a Wagner 100-hoz. Nagyszerű lehetőség, hogy ilyen sok tárlatot idézhetnek meg vagy fedezhetnek fel az érdeklődők. A jeles alkalomra publikáltak egy interjút Gáspár Igorral, akivel 8 éve működnek együtt a virtuális séták készítése kapcsán, a beszélgetés itt érhető el: https://youtu.be/VuU6VExYgNw  

A 100. virtuális séta publikálása alkalmából az adventi időszakban ingyenesek érhetők el az eddig fizetős „extra” séták is. Emellett az ünnepi időszakban különleges akciókkal,  szerdánként és csütörtökönként félárú jeggyel, valamint korlátlan belépési lehetőséget kínáló, kedvezményes árú bérletekkel várják az érdeklődőket.
Részletek: https://mucsarnok.hu/advent2022

A virtuális séták száma folyamatosan bővül, érdemes rendszeresen ellátogatni a Műcsarnok oldalára: http://mucsarnok.hu/virtualis  

Ajánlott cikk

Mikor válik veszélyessé a horkolás?

50 000 ember lehet veszélyben Magyarországon Sok párkapcsolatot mérgezhet meg az, ha az egyik fél erősen …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás