FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Színház / 100.000. nézőjét ünnepli az Apáca show az Arénában!

100.000. nézőjét ünnepli az Apáca show az Arénában!

Egy szerencsés a közönség soraiból is szerephez jut az Apáca show-ban az Aréna színpadán. A tavaly óta óriási sikerrel futó, most dupla előadással színre kerülő musical alkotói október 16-án a színpadon köszöntik az Apáca show 100.000. nézőjét.

Ezidáig, több mint 99.000 néző látta a tavalyi évben zajos sikerrel debütált Apáca show című darabot. A 90-es évek ikonikus filmvígjátékából készült musical a Szegedi Szabadtéri Játékokon hét teltházas előadással mutatkozott be, majd ezt követően az ország vidéki nagyvárosainak sportcsarnokaiban és idén februárig az Operett színházban láthattak a nézők.

A Szente Vajk rendezte, mindvégig teltházakkal futó darab a közönség egyik legnagyobb kedvence lett, kézenfekvő volt, hogy a Zikkurat Színpadi Ügynökség a Papp László Budapest Sportarénában is színre vigye, ráadásul dupla előadással, október 16 és 17-én.

Az óriás színpadon, grandiózus díszletben játszódó, diszkó és soul dallamokkal fűszerezett musical főszerepeit Alföldi Róbert, Feke Pál, Peller Anna, Csonka András, Janza Kata és a Budapesti Operettszínház sztárjai alakítják, az október 16-i előadásnak azonban egy civil szereplője is lesz: a darab 100.000. nézője. Az alkotók tervei szerint a dupla előadás első napján fogják bemutatni a szerencsés nézőt, akit a színpadra is felhívnak, hogy vele együtt ünnepeljék az Apáca show sikerét.

Fotókredit: Tari Róbert

Ajánlott cikk

Egyre több természetbarát híresség csatlakozik a #szabadbanszabadon mozgalomhoz

Több hazai híresség is meghallotta Litkai Gergely felhívását és csatlakozott a #szabadbanszabadon kezdeményezéshez. A humorista …

%d bloggers like this:

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás