FRISSS!!!
Home / Galéria

Galéria

Háromnapos jazzünnep a Müpában – fiatal tehetségek és a szakma legjobbjai a Jazz Showcase-en

A hazai jazzélet krémje és legújabb tehetségei lépnek színpadra 2018. február 1. és 3. között a tizenegyedik Jazz Showcase-en, mely az évek során a közép-európai régió legjelentősebb tehetségbörzéjévé nőtte ki magát. A délutáni koncerteken kilenc pályakezdő zenekar mutatkozik be a neves hazai és nemzetközi zsűri előtt, a háromnapos jazzünnep nagykoncertjei …

Olvasd tovább »

Tíz éve nem volt olyan erős a gumiabroncs-piac, mint tavaly

A téli szezon tavaly is későn indult el, ennek ellenére nagy volt a kereslet a téli gumiabroncsokra A SUV-szegmensben csökkent a nyári gumiabroncsok eladása Tavaly személygépjármű gumiabroncsból 4,2%-kal többet adtak el a gyártók, mint az azt megelőző esztendőben. Ezen belül a nyári abroncsok forgalma 1,5%-kal, a négyévszakosoké 19,6%-kal, míg a …

Olvasd tovább »

Közel 400 kiló szemetet termel egy átlag magyar

A „zero waste” kifejezés szabad fordításban annyit tesz, hogy „nulla hulladék”. Egy életmódra utal, melynek legfőbb célja, hogy a lehető legkevesebb szemetet állítsuk elő. A zero waste alapgondolata, hogy igényeink helyett a szükségleteinkre fókuszáljunk, és ne halmozzunk fel felesleges dolgokat magunk körül. Az Eurostat statisztikája szerint, egy átlag magyar 385 …

Olvasd tovább »

Ismét nyert a Sziget

A hollandiai Groningenben, január 17-én késő este átadták a European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének kategória-díjait. A Sziget ismét egy nagy elismerést kapott, a díjátadó gálán a szervezők a Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át. Az European Festival Awards a legnevesebb …

Olvasd tovább »

Kukkants be az ország egyik legkülönlegesebb high-tech konténerirodájába!

Január 26-án bárki beleshet az Agora Budapest különleges, igazi hajózási konténerekből épült, 13 méter magas high-tech irodájába. Bár az ingatlanfejlesztő HB Reavis elsősorban ügyfelei számára hozta létre a Magyarországon egyedülálló épületet, ezen a napon szeretettel vár mindenkit, és bepillantást enged a készülő projekt kulisszatitkaiba. A HB Reavis a fővárosi közösséget …

Olvasd tovább »

Mi a közös Winston Churchillben, Frank Sinatraban és Hillary Clintonban?

Sir Winston Churchill, Frank Sinatra és Hillary Clinton mind koruk meghatározó alakjai, azonban nem csak kiemelkedő személyük köti őket össze. Kevesen tudják, de van még valami, ami közös a brit államférfiben, a 20. század egyik legnagyobb zeneművészében és az egykori First Lady-ben, mégpedig a whiskey iránti rajongás. Nem egy hosszú …

Olvasd tovább »

Détár Enikő extravagáns estélyit ígér a Story Gálára – Fotók!

A színésznő megmutatja öt kedvenc báli ruháját Alig egy hónap és ismét együtt ünnepel a hazai társasági élet krémje a Story Ötcsillag- és Érték-díj-átadó Gálán, a budapesti Corinthia Grand Hotelben. A prominens meghívottak már javában készülnek az év egyik legnagyobb társasági eseményére. Köztük Détár Enikő is, aki majdnem a kezdetek, vagyis 1999 óta a gála …

Olvasd tovább »

ÁT KELL ÉLNED, HOGY ELHIDD –  A FELTÖLTŐDÉS TÉLEN IS HAGYOMÁNY

TÖBB, MINT 200 CSATLAKOZOTT PARTNERREL INDUL A MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG ÚJ TÉLI BELFÖLDI KAMPÁNYA Magyarország négy évszakos úti cél, amely a téli időszakban is számos élményt kínál – többek között erről szól a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2018. január 15-én induló új, téli belföldi kampánya. A kampányban az Ügynökség együttműködik …

Olvasd tovább »

Új társra lelhetünk a bőrápolásban

Az okoseszközök és hordozható kütyük jelenében a bőr- és szépségápolási termékek terén is nagy igény mutatkozik az intelligens, otthonunk melegében is megbízhatóan használható fejlesztésekre. A hazai érdeklődők január végétől egy olyan kettős hatású bőrápolási rendszert vehetnek igénybe, amelynek napi mindössze kétszer kétperces használatát, valamint klinikailag tesztelt, jótékony bőrtisztító és bőrsimító …

Olvasd tovább »

Győrfi Pál: a testi és lelki egészség a legnagyobb kincs, ezért tenni is kell

Verrasztó Dávid szerint meg kell tanulni lazítani is Milyen életmódot válasszunk ahhoz, hogy megőrizzük az egészségünket? Valóban le kell mondanunk minden “jóról” ahhoz, hogy elkerüljük a betegségeket? Ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat Szentesi Éva író, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Steiner Kristóf gasztroblogger és Verrasztó Dávid Európa-bajnok úszó …

Olvasd tovább »

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás