FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Mozi / APRÓ MESÉK

APRÓ MESÉK

Március 14-től látható országszerte a mozikban Szász Attila új, romantikus történelmi thrillere, az Apró mesék. Az izgalmakban és fordulatokban gazdag játékfilm főszereplői Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente

Az Apró mesék története szerint hónapokkal a II. világháború után zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.

Szász Attila rendező kiemelte:

“Az Apró mesék egy olyan történelmi korszakban, közvetlenül a II. világháború után játszódik, amelynek sajátos viszonyai lehetővé tették, hogy olyan műfaji filmes stílusjegyekkel kísérletezzünk, mint a western vagy a film noir. Természetesen mindezt úgy, hogy közben történelmileg hitelesek maradjunk. Van a történetben szélhámos, az idegen, akit egy nő karjaiba sodor az élet, van femme fatale, van a háborúban eltűnt férj, aki bármelyik nap hazatérhet, van nyomozó, aki a hősünk nyakában liheg, van ház az erdő mélyén, mindent elsöprő szerelem, izgalom, rengeteg titok és sok-sok fordulat. És főként ott a nagy kérdés: ki hazudik? Kinek hihet a néző és kinek nem?”

Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró alkotópárosnak az Örök tél, a Félvilág és A berni követ után az Apró mesék az első olyan filmje, amely moziban debütál.   A film operatőre Nagy András, zeneszerzője Pacsay Attila és Parádi Gergely, vágója Hargittai László, látványtervezője Valcz Gábor, jelmeztervezője Sinkovics Judit, hangmérnöke Major Csaba.

Az Apró mesék a Lajos Tamás vezette Film Positive Productions gyártásában készült, Lajos Tamás és Köves  Ábel producerek vezetésével, a Magyar Nemzeti Filmalap 494 millió forintos gyártási támogatásával. Az Apró mesék főszereplői Szabó Kimmel Tamás (A berni követ, 1945, Jupiter Holdja, Made in Hungária), Kerekes Vica (1, Anyám és más futóbolondok a családból, Couch Surf) és Molnár Levente (Saul fia, Szürke senkik, Napszállta), mellettük Gyabronka József (Kincsem, Sorstalanság, Lajkó – Cigány az űrben, Utóélet, Hajnali láz), Tóth Bercel, Egyed Attila, Tamási Zoltán, Dékány Barnabás, Kiss Diána Magdolna, Bakos Éva is feltűnnek a filmben.

Az Apró mesék 2019. március 14-től látható a magyar mozikban, a Vertigo Média forgalmazásában. 

APRÓ MESÉK

Színes magyar romantikus történelmi thriller

Országos premier: 2019. március 14.

Rendező: Szász Attila

Forgatókönyv: Köbli Norbert

Producer: Lajos Tamás, Köves Ábel

Operatőr: Nagy András

Főszereplők:

Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica, Molnár Levente

Részletek a filmből:

  1.      Apró mesék – filmrészlet “Szépen tud mesélni”.

https://youtu.be/r3oc89xKdZI

  1.      Apró mesék – filmrészlet “Van papírja?”

https://youtu.be/COviUZAM9oc

  1.      Apró mesék – filmrészlet “Géza nem tud ultizni”

https://youtu.be/y2RoR1eeqeo

  1.      Apró mesék – filmrészlet “Magánál lakik? ”  

https://youtu.be/7wvwlwfu2M4

Eredeti cím: Apró mesék

Országos bemutató: 2019. március 14.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott (16)

Forgalmazó: Vertigo Média

IMDb: https://www.imdb.com/title/tt7757688/

Facebook: https://www.facebook.com/AproMesek/

Rendező: Szász Attila

Forgatókönyvíró: Köbli Norbert

Producer: Lajos Tamás, Köves Ábel

Operatőr: Nagy András

Zeneszerzők: Parádi Gergely és Pacsay Attila

Vágó: Hargittai László

Látványtervező: Valcz Gábor

Jelmeztervező: Sinkovics Judit

Hangmérnök: Major Csaba

Főszereplők:

Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica, Molnár Levente

További szereplők:

Tóth Bercel, Gyabronka József, Egyed Attila, Tamási Zoltán, Dékány Barnabás,

Kiss Diána Magdolna, Bakos Éva

Ajánlott cikk

BEFEJEZŐDÖTT A SPIRÁL FORGATÁSA

Befejeződött Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál forgatása. A négy évszakon átívelő film helyszínéül a …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás