Home / Programok / Egyedülálló fesztivál Budapesten: bemutatkozik a színházi nevelés

Egyedülálló fesztivál Budapesten: bemutatkozik a színházi nevelés

A Nyitott Kör második alkalommal hirdeti meg Nyitott Szemek Fesztivál néven a pedagógusoknak szóló színházi nevelési börzét. Az esemény keretében 13 társulat mutatja be színházi nevelési előadásait és színházpedagógiai programjait március 1-2. között Budapesten.

Március első hétvégéjén ismét lesz Nyitott Szemek Fesztivál, amelynek során 13 színházi neveléssel, színházpedagógiával és drámapedagógiával foglalkozó társulat mutatja be előadásait az eseményre ellátogató pedagógusoknak és a téma iránt érdeklődő látogatóknak. A Nyitott Kör Egyesület által szervezett esemény célja, hogy közelebb hozza a színházi nevelés és a színházpedagógia módszerét az érdeklődő pedagógusokhoz.

A színházi nevelési programok biztonságos keretet teremtenek arra, hogy a diákok mindennapjait érintő kérdésekről együtt gondolkozzanak a résztvevők és érzéseiket, gondolataikat alkotó formában fejezhessék ki. A módszer hatékony segítséget nyújt a tanárok számára, mind a csoport dinamikájára való rálátáshoz, mind bizonyos témák feltárásához

A színházak és színházi nevelési társulatok évente összesen ezernél is több alkalommal játsszák előadásaikat, de nem minden iskolából jutnak el osztályok ezekre a programokra, pedig a benne rejlő lehetőségek a tanítást interaktívabbá és izgalmasabbá teszik. A Nyitott Szemek lehetőséget nyújt a magyarországi óvodapedagógusoknak, tanítóknak és tanároknak, hogy találkozzanak olyan aktív, színházi nevelési előadásokkal és az ezeket létrehozó műhelyekkel, akik a rendezvény keretében bemutatják futó előadásaikat. Az érdeklődők betekintést nyernek a módszer lényegébe, illetve információt kapnak arról, hogy mely programokat van lehetőségük meghívni saját osztályaik számára.

Az eseményen 13 társulat több mint 50 programot fog bemutatni, ezek célcsoportjai a hároméves korosztálytól egészen a középiskolás, felnőtt korosztályig terjednek. A szakmai eszmecserét moderátorok segítik. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnáziumban megrendezett esemény két szekcióban zajlik: az óvodásoknak, kisiskolásoknak szóló programok mellett a felsősöknek és a középiskolásoknak szóló előadások és foglalkozások egymással párhuzamosan kerülnek bemutatásra.

„A Nyitott Szemek Fesztivál egyedülálló rendezvény Magyarországon, mivel ez az egyetlen olyan esemény, ami azzal a céllal hívja össze a színházi neveléssel és színházpedagógiával foglalkozó műhelyeket, hogy az iskolákban tanító pedagógusokkal találkozzanak és beszélgessenek egymással” – mondta el Ristic Anita, a Nyitott Kör projektvezetője és az esemény főszervezője. – „Célunk, hogy lehetőséget teremtsünk az óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak arra, hogy betekintést nyerjenek a módszer alapjaiba, és megismerhessék az aktuális kínálatot és meghívható programokat” – tette hozzá.

Ristic Anita azt is elmondta, hogy a rendezvényről készül egy kiadvány is, amelybe összegyűjtötték a társulatok bemutatkozását és programjaik leírását, hogy az érdeklődő pedagógusok a rendezvényt követően is bármikor fel tudják idézni és el tudják érni azokat a műhelyeket, amelyekkel szeretnének együttműködni, illetve kollégáik körében is terjeszthessék a részvételi lehetőségeket.

A II. Nyitott Szemek Fesztiválon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztrációs link: https://goo.gl/forms/IETBKpww32vOug6X2

Facebook esemény és részletes program:

https://www.facebook.com/events/380747596086153/

A program támogatója: Nemzeti Kulturális Alapprogram

Ajánlott cikk

TAVASZI SZÜNET – Vonatfesztivál a MINIVERSUMban

TAVASZI SZÜNET – Vonatfesztivál a MINIVERSUMban Izgalmas és tartalmas családi programok a szünetre 2019. április …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás