FRISSS!!!
Home / Sztárvilág / Kökény Attila imádja Kazincbarcikát

Kökény Attila imádja Kazincbarcikát

Többezer ember könnyes szemmel hallgatta végig Kökény Attilát és a helyi gyermekkórust Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontban, amikor az énekes koncertjén közösen elénekelték a Nincs semmi másom című dalt.

Szinte leszakadt a plafon, akkora tapssal köszönte meg a dalt a helyi fiatalokból álló közönség.

„Soha életemben nem énekeltem még gyerekkórussal, végig euforikus hangulatot éreztem – árulta el meghatódva a koncert végén Kökény Attila. – Imádom Kazincbarcikát, örömmel jöttem a város hatvanötödik születésnapi bulijára, remélem, a századikra is meghívnak majd.”

Kökény Attilát a színpadon Dér Heni táncosokkal színesített, fergeteges szólókoncertje követte, a fiatalok leginkább Heni – a youtube-on listavezető – Story című dalát várták. Arra a szervezők közül senki nem gondolt, hogy Kökény Attila és Dér Heni koncertje olyan hangulatot teremtett, hogy a zárás után a fiatalok nem nagyon akartak hazamenni. Többszázan végül az utcán folytatták az önfeledt ünneplést.

„Mindannyian roppant büszkék vagyunk Kazincbarcikára, biztos vagyok abban, hogy újabb 65 év múlva is virágzó város lesz” – jósolta Szitka Péter polgármester. – Nemcsak a térségben, de országszerte is sok kisváros, kistelepülés szenved az elvándorlástól, nálunk ez a jelenség ismeretlen fogalom.”

Ajánlott cikk

Liptai Claudia új társat választott magának

Liptai Claudiát talán senkinek sem kell bemutatni. A színész-műsorvezető több televíziós műsor háziasszonya is volt, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás