FRISSS!!!
Home / Koncert / A FÉNY SZÜLETÉSE

A FÉNY SZÜLETÉSE

  • A Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje 

A Nemzeti Filharmonikus karácsonyi koncertje a Fény születése címet kapta és december 23-án a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben  adhatjuk át magunkat az ünneplés örömének. A Nemzeti Énekkar innovatív műsoraival, darabválasztásaival már eddig is számos izgalmas művet szólaltatott meg és fedezett fel a hazai közönségnek, miközben folytatta küldetését a klasszikus repertoár életben tartása terén is. Ennek a sokszínűségnek a lenyomata ez a karácsonyi gondolatok köré felépített koncert is, amelynek második részében az öröm és a testvéri szeretet jól ismert himnusza csendül fel.

A koncert programja:

A nyitószám a spanyol Javier Busto neoromantikus hangzásvilágú, méltán sokszor előadott vegyeskari kompozíciója, de az angol Britten a középkori Mária-ének szövegére írt alkotása szintén az áhítat csendjébe von. Vajda János 1980-as években keletkezett, zsoltárral kombinált népi szövegeket megzenésítő Kolindája a magányos belső eksztázis helyett pogány szertartásokra emlékeztető, közös örömünnepre hív. A műsor kuriózuma az olasz Ottorino Respighi 1930-ban komponált, Jézus születését már-már színpadias érzékletességgel megelevenítő kantátája, amely többek között varázslatos hangszerelésével bűvöli el a hallgatót.

Vezényel: Hamar Zsolt és Somos Csaba

Busto O magnum mysterium

Britten A hymn to the Virgin

Vajda János Kolinda

Respighi Lauda per la nativita del Signore

Beethoven IX. szimfónia d-moll, op. 125

Közreműködik:

  • Rálik Szilvia szoprán
  • Komlósi Ildikó alt
  • Kiss B. Attila tenor
  • Fried Péter basszus
  • Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar

2018. DECEMBER 23. 19.30

MÜPA – BARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM

Ajánlott cikk

TRÓNOK HARCA: ADD A VÉRED A TRÓNÉRT / #BLEEDFORTHETHRONE

Az HBO a Vöröskereszttel együttműködve nemzetközi véradásra buzdítja a Trónok harca rajongóit Az HBO folytatja …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás