Home / Programok / Rengeteg programmal búcsúzik 2018-tól Siófok

Rengeteg programmal búcsúzik 2018-tól Siófok

A várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokon az év utolsó hónapjára is rengeteg program jutott. A karácsonyi hangulatról a minden nap nyitva tartó adventi vásár gondoskodik, idén először a Mikulás motorral is megérkezik a városba, a két ünnep között ingyenes puncsfesztivál lesz a Fő téren, 2018-at pedig hatalmas partival és sztárfellépőkkel búcsúztatja Siófok.

November utolsó napján nyílt meg, és egészen december 23-áig minden nap várja a látogatókat az Aranycsengő Adventi Vásár az ünnepi fénybe öltözött siófoki Fő téren. Hétköznap 12-18 óra között gasztroárusok kínálják a finom ételeket és italokat, pénteken, szombaton és vasárnap pedig kézművesek is csatlakoznak az egész nap nyitva tartó vásárhoz, illetve fellépők szórakoztatják a közönséget.

Az adventi készülődés mellett december első hete természetesen a Mikulás-napról szól. December 5-én délután, a Fő téren tartják meg a IV. Belvárosi Mikulásnapot, ahol a meghívott fellépők mellett a Mikulás és krampuszai várják a színpadon a gyerekeket. December 6-án a Kálmán Imre Kulturális Központban is tartanak Télapó-ünnepséget, december 8-án pedig a Balatuning Egyesület rendezi meg hagyományos családi eseményét, a Mikulás-futást, ahol a kicsik és a nagyok is közös mozgással ünnepelhetnek. Idén először pedig jótékonysági Motors Mikulást is rendeznek Siófokon. Ide az érdeklődők mellett elsősorban a környékbeli motorosokat várják, természetesen mikulásruhába öltözve. A motorosok igazi Mikulásként ajándékokat is hoznak, ezeket a siófoki kórház kis betegeinek ajánlják fel.

Kulturális programokból sem lesz hiány a hónapban: december 7-én a Kálmán Imre Kulturális Központban lép fel Csányi Sándor Hogyan értsük félre a nőket? című önálló estjével, december 16-án Legyen mindenkinek karácsony! címmel jótékonysági gálaestet tartanak, december 21-én pedig a Balaton Táncegyüttes 55 éves jubileumi karácsonyi műsorának is otthont ad az intézmény.

A téli szünet kezdetére időzítve, december 21-én nyílik meg a Siófoki Jégkikötő. A több mint 250 négyzetméteres, valódi jéggel borított pályán egészen február 17-ig lehet majd korcsolyázni. A pálya mellett egy különleges, 50 méteres jégfolyosó is készül, így a kikötő fái közötti erdei úton is lehet majd csúszkálni. Emellett hétvégente számos program lesz a korcsolyapályán, többek között jéghoki bemutató, jégdiszkó és jégkarnevál.

Az év végét is a már megszokott színvonalon ünnepli a város. A két ünnep között, már a szilveszterre hangolódva rendezik meg december 27-30. között az Évzáró Puncs Partyt. Az ingyenes fesztiválon a családi- és zenei programok mellett forralt bor, puncs, illetve sok más finomság várja a látogatókat a Fő téren. Az évet természetesen idén is hatalmas buli zárja majd a belvárosban december 31-én, amelyen fellép többek között Weisz Viktor és az R-GO is.

További információ: www.hellosiofok.hu  www.siofok50.com

Facebook: https://www.facebook.com/hellosiofok/

Ajánlott cikk

TEREPASZTALOK ÉJSZAKÁJA

December 29-én meghosszabbított nyitvatartással* várunk mindenkit. 17 óra után félóránként belemerülhettek majd az Éjszaka a …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás