Home / Szórakozás / Sport / Sutoggók Show+ fotókkal

Sutoggók Show+ fotókkal

  • Lovas legendák először együtt

December 1-jén és 2-án a budapesti Papp László Sportarénában világpremier született. A világ három leghíresebb lóidomítója először szerepelt együtt, egy előadásban: Monty Roberts, az igazi Suttogó, Lorenzo, a repülő francia, valamint a kiscsikók szelídítője, Pignon mutatatták be lóidomítási technikáikat. A Suttogók különleges történet egy kerekesszékes gyermekről, aki arról álmodik, hogy ő is lovagolhat majd egyszer. Az előadásban a kisfiú álmának megvalósulásán keresztül nyerhettünk betekintést az erőszakmentes lóidomítás rejtelmeibe. Az előadás vendégfellépői a Nemzeti Lovas Díszegység tagjai voltak.

MONTY ROBERTS

Monty Roberts 13 évesen a nevadai prérin tanulmányozta a vadmusztángok egymás közötti kommunikációját. Megfigyelte, hogy milyen testbeszédet alkalmaznak egymással a különböző élethelyzetekben. Ezt a fajta kommunikációs formát ültette át az emberi gesztusokra, ezzel egy új nyelvi formát alkotva meg a lovak és az emberek között. A Roberts család már Monty gyermekkorában is lovakkal foglalkozott, ám édesapja még a hagyományos, erőszakos módszereket alkalmazta, így amikor Monty Roberts otthon próbálgatta a saját fejlesztésű technikáját, keményen megbüntették érte.

Mára azonban mindenki ismeri Monty Roberts nevét, és az általa Csatlakozásnak (Join-Up®) nevezett lóidomítási módszert. Célja az volt, hogy az erőszakmentes idomítással egy harmonikus kapcsolat alakuljon ki a ló és az ember között, és egyenrangú társakká váljanak, ahol az embernek csak kérnie kell, a lova pedig cselekszik. Monty Roberts saját elmondása szerint egy jobb világot szeretne maga mögött hagyni.

Sikerét bizonyítja, hogy II. Erzsébet királynő, aki lószerető ember hírében áll, személyesen hívta meg birtokára, hogy tanítsa meg neki módszerét, majd pedig ő ösztönözte arra, hogy könyvet írjon tapasztalatairól, így született meg Az igazi suttogó című könyv. Azóta több könyvet is írt (Shy Boy – Egy vad musztáng megszelídítése; Lovak és emberek) valamint ő az ihletője Robert Redford ikonikus filmjének, A suttogónak. Monty Roberts a mai napig járja a világot, hogy minél több emberhez eljuthasson az erőszakmentes lóidomítási technika híre, és módszereit szerte a világon oktatják.

LORENZO

Lorenzo különleges tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott. Társaival ellentétben ő nem szokványos formában ülte meg a lovat. Viszonylag korán nagy sikerre tett szert, első bemutatóját 8 éves korában tartotta, utána pedig kinyílt előtte a lehetőségek tárháza. Már fiatal korában bejárta a világot, így nem csoda, ha mára már szinte mindenkinek ismerősen cseng a neve.

Lorenzo előadásaiban központi szerepet játszik a dinamika, a lendület, a szabadság. Nem hiába kapta a „Repülő Francia” becenevet, hiszen különleges képessége abban áll, hogy két sebesen vágtató ló hátán állva irányít egy száguldó ménest, miközben akadályokon ugranak át, vagy térformákat alkotnak. Ehhez pedig semmilyen segédeszközt nem alkalmaz, se kantárt, se nyerget. Elképesztő egységet alkotva vágtatnak tűzön-vízen át.

Ahhoz, hogy ilyen egységet alkothasson lovaival, természetesen komoly munka kellett. Tanulmányoznia kellett a lovak kommunikációját, meg kellett értenie őket. De megérte a kitartó megfigyelés, hiszen harmonikus kapcsolata a lovakkal irigylésre méltó.

PIGNON

Pignon élete akkor vett gyökeres fordulatot, mikor édesapja hazavitte az egy éves kancát, Gazelle-t. A kisfiú szívéhez hamar közel került a csikó, sok időt töltöttek együtt. Olyannyira különleges volt a kapcsolatuk, hogy Gazelle néha még az iskolába is elkísérte Pignont.

Talán pont amiatt, hogy ilyen különleges kapcsolat fűzte első lovához, Pignon elkezdett egy olyan technikát kidolgozni, aminek lényege, hogy a lovakat szelíden, a saját kommunikációjukra alapozva kell tanítani. Eleinte bátyjával tartottak bemutatókat, kezdetekben még cirkuszi formában, akrobatikus előadásaik voltak. Természetesen ebben társuk volt első lovuk Gazelle, majd kiscsikója, Salsa is. Hamar híressé váltak, és világszerte kaptak meghívásokat, hogy bemutassák tehetségüket. A két testvér egy idő után különvált, de önállóan is nagy sikert arattak.

Jean-François Pignon azóta is a világot járja, hogy bemutatóival segítsen elsajátítani a kommunikációra alapozott lószelídítő módszereit, hogy minél több embernek lehessen harmonikus kapcsolata patás barátjával.

NEMZETI LOVAS DÍSZEGYSÉG

A magyar nemzet kultúrájában fontos szerepet játszik a lovas hagyományok őrzése is. Több ezer évre visszanyúló történelmünk során az ország vezetéséhez mindig tartozott lovas ezred, eleinte fejedelmi, majd később királyi testőrség. Napjainkban a Magyar Állam számára ezt a funkciót a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége tölti be.

A Díszegység főbb feladatai, hogy nemzeti ünnepeinken díszjárőr szolgálatot teljesítsenek, valamint jelenlétükkel hirdessék a lovas hagyomány fontosságát is. Fontos célja, hogy ápolja a magyarság huszár hagyományait, öltözékük is a huszárok díszegyenruháit idézi meg. A Nemzeti Lovas Díszegység huszárjai mind kiváló lovasok, tiszteletreméltó hazafiak, akik nem felejtik el a magyar hagyományokat, és kötelességüknek érzik, hogy őrizzék a nagy huszárok emlékét.

 

fotocredit: Zelkó Csilla

Ajánlott cikk

TÉLI SZÜNET – Vonatok ünnepe a MINIVERSUM-ban

A MINIVERSUM óriási terepasztala a téli szünet minden napján remek családi programokkal várja a kicsiket …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás