FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Színház / Hamupipőke – látványos musical gyerekeknek

Hamupipőke – látványos musical gyerekeknek

Karácsonyra készülve látványos családi produkciót tűz műsorára a Játékszín. A Teréz körúti színház ezúttal klasszis énekesekkel erősít. November 30-tól látható a Hamupipőke musical, melyben az Ének iskolája című tehetségkutatóban feltűnt Varga Vivien, a 2017-es Sztárban sztár +1 kicsi győztese, és Ódor Botond, a 2013-as Simándy József Énekverseny győztese debütál.

Hamupipőke, a félig elárvult lányka története a világ egyik legkedveltebb meséje, melynek legismertebb változata a Grimm-testvérek feldolgozása. Ezt a verziót írta zenés színpadra az osztrák szerzőpáros, Thomas Jorda és Pavel Singer.

A magyarországi bemutató az opera- és operett világából ismert művészekre épül, a főszerepeket azonban ígéretes fiatal énekesek alakítják. A címszerepet a tizenhét éves Varga Vivien játssza, aki több televíziós műsorfolyamban szerepelt már sikerrel. Hamupipőke hercegeként Ódor Botond lép színpadra. A fiatal tenor több operaprodukcióban kapott szerepet az elmúlt években, többek közt a Pécsi Nemzeti Színház Macbeth előadásában.

A címszerepben Sipos Marianna, több nemzetközi verseny döntőse és különdíjasa látható még, a további szerepeket Iván Gál Judit, Teremi Trixi, Bokor Jutta, Vághelyi Gábor, Zsadon Andrea, Egyházi Géza, Szolnoki Tibor és Dénes Viktor alakítja. Karmester: Tassonyi Zsolt.

Az eredeti produkció ötletgazdája és tervezője Manfred Waba, magyarországi látványtervezője pedig Bíró Nóra. A klasszikus látványvilágú díszlet a régi mesekönyvek illusztrációit idézi.

Bank Tamás, a Játékszín igazgatója a bemutatóval kapcsolatban kiemelte: „A gyerekeket néha ki kell szedni a hightech világából, és megmutatni nekik azt a varázslatot, ami nem a technika, hanem az ember által jön létre. Amikor a képernyő, és az animáció helyett az élő, személyes találkozás és a fantázia adja az élményt.” A színház alapvető küldetése a szórakoztatás, tette hozzá, ami egy gyermekelőadás esetében is lehet minőségi.

A színrevitelben közreműködnek a Táncművészeti Egyetem gyermek növendékei, az Operettvilág Énekkara és a Kropf Balett. Művészeti vezető: Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor.

Ajánlott cikk

Debreczeny Csaba: „Semmiben nem tudunk szót érteni egymással”

Az Átrium készülő előadása, a 12 dühös ember a lélektani realizmust ötvözi a krimi feszültségével. …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás