FRISSS!!!
Home / Címlap / Indul a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtés a Tesco áruházaiban

Indul a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtés a Tesco áruházaiban

A Tesco az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereként idén is részt vesz a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtésben. Bár a kampány hivatalosan advent első vasárnapján veszi kezdetét, a Tesco vásárlók már november 12-től segíthetik a rászorulókat a kasszáknál december 24-ig kapható 250 forintos kupon megvásárlásával. Tavaly több mint 60 millió forintot gyűjtöttek az adományozók az árhuázakban.

Amíg többségünknek az ünnep egyet jelent a finom ételekkel, az ajándékokkal és a karácsonyfával, addig sokan vannak, akiknek alapvető élelmiszerekre sem telik. Az Ökumenikus Segélyszervezet több mint két évtizede indította a szeretet.éhség. elnevezésű Országos Adventi Pénzadománygyűjtő kampányát, melyhez a Tesco stratégiai partnerként kilenc éve csatlakozott. A kampány során az áruházlánc munkatársai és vásárlói a kasszáknál kapható 250 forintos adománykupon megvásárlásával támogathatják a rászorulókat. A gyűjtés arca idén is Kovács Koko István, olimpiai és világbajnok ökölvívó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete.

A Tesco az adománykuponok értékesítéséből befolyó teljes összeget az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlja fel, melyből a karitatív szervezet a nehéz helyzetben élő családokat, gyermeket támogatja. Tavaly, az ország legnagyobb adománygyűjtő csapataként több mint 60 millió forintot gyűjtöttek, melyből a segélyszervezet nem csak adventkor, hanem egész évben támogatást nyújthatott a nehéz helyzetben élőknek. Országos intézményhálózatán keresztül az év minden napján azért dolgozik, hogy valódi kitörési pontokat kínáljon a szegénységből.

Az áruházlánc elkötelezett a rászorulók támogatásában, így az adventi szeretet.éhség. adománygyűjtés mellett az év során más programokkal is részt vesz az Ökumenikus Segélyszervezet munkájában, például a Felhőtlen Gyermekkor kampányban. A Tesco hisz abban, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes, amelyet az is bizonyít, hogy a vásárlók és a munkavállalók a 250 forintos kuponok megvásárlásával évente több tízezer családnak biztosítják az ünnepi hangulatot, a biztonságos menedéket, a gondtalan táborozás élményét, az ételt vagy az esélyt egy jobb életre.

Ajánlott cikk

Gyermekmentő futónagykövet és maszkmester 2018 Egészséghősei között

Átadták a HáziPatika.com pályázatának díjait Ünnepélyes díjátadóval zárult az egészségportál hétköznapi hősöket kereső kezdeményezése, amelynek …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás