FRISSS!!!
Home / Fesztivál / MÜPA: Közel a tökéleteshez

MÜPA: Közel a tökéleteshez

-legújabb lemezét mutatja be a Müpában Nils Frahm, de érkezik Yasmin Levy, a Monsieur Doumani, Bombino és a Margaret Island is

Még csak pár nap telt el azóta, hogy az izlandi zseni, Ólafur Arnalds elvarázsolta budapesti közönségét, máris újabb jó hír érkezik a műfaj rajongóinak. 2019. február 5-én ugyanis zenésztársa és nagyon jó barátja, a szinte lehetetlen hangokat megálmodó Nils Frahm ad majd – remélhetőleg – hasonlóan nagy sikerű koncertet a Müpában.

Nils Frahm kisgyermek kora óta zongorázik, de az új és szokatlan hangzások felfedezésének izgalma mindig legyőzte benne a klasszikus zene felállította szigorú határrendszert. A kalandvágyó szemléletet valószínűleg édesapjától, Klaustól örökölte, aki bár sosem tanult fényképezni, majd negyven éve dolgozik a szakmában, számtalan sikeres kiállítással és projekttel a háta mögött.

Zenéjében a klasszikus alapok mellett – az a Nahum Brodski volt a mestere, akit Csajkovszkij egyik utolsó tanítványa tanított – a Philip Glass és Steve Reich féle 20. századi minimalizmus is erősen érződik, olykor pedig már-már filmzenei magaslatokba tör. De hiba lenne bármilyen kategóriába beszorítani, hiszen a játékos kísérletezések és a műfaji keretek teljes figyelmen kívül hagyása egész életművét markánsan végigkíséri. „Túl sokan félnek attól, hogy nem férnek bele valamilyen keretbe. Én ettől soha nem féltem” – mondta a Billboardnak nemrég. Több interjúban is említi, hogy az a célja, hogy a hallgató elmerüljön a pillanatban és figyeljen a gondolataira.

Ehhez nagyban hozzájárul a 2011-ben megjelent Felt lemez óta szinte védjegyévé vált, a zongorahúrok filccel történő bevonása miatt kialakult (maga a lemeze címe is filcet jelent németül), a klasszikus zenében megszokott tiszta, éles zengéssel ellentétes puhán tompa hangzás. Ez a megközelítés, ahol a behallatszódó lélegzetvétel vagy épp a benyikorgó padló hangja – ez az Ólafur Arnaldsszal közös Trance Friendz lemezbe került be például – nem eltüntetendő hiba, hanem a zene szerves része, teszi Frahm dalait hihetetlenül emberivé és valódivá.

Persze nem csak a hangzásokban keresi mindig az újat és az eltérőt. Saját, évszázados hangszerét is mind átvitt értelemben, mind szó szerint új irányból közelítette meg. Kedvenc zongorakészítőjével, a hasonlóan invenciózus lelkű, manufaktúráját pár éve Magyarországra költöztető David Klavinsszal – az ő nevéhez fűződik a 370 centiméter magas zongoraóriás, a Model370, Frahm ezen készítette a 2015-ös Solo lemezét – közösen álmodta meg az Una Corda névre keresztelt modellt. Itt, a klasszikus zongorától eltérően egy hanghoz mindössze egy, filcanyaggal bevont húr kapcsolódik. Az így lecsendesített hangszert nem takarja külső borítás, és a közeli bemikrofonozásnak köszönhetően még élénkebben hangzanak fel a Felt korongon már megszokott mechanikai hangok. A páros azóta még nagyobbat álmodott: egészen pontosan 80 centiméterrel nagyobbat, hiszen egy négy és fél méteres hangszert szeretnének megépíteni. Frahm ennek apropóján hívta életre 2015-ben március 29-ére a Piano Day elnevezésű világnapot, amikor a világszerte megrendezett programok mellett Solo albuma is ingyen letölthető. És bár az elsődleges célja az álomzongora megépítéséhez szükséges összeg előteremtése volt, viccesen kifejezte abbéli őszinte reményét is, hogy idővel a Piano Day fontosabb lesz, mint a karácsony, és stresszesebb, mint a hálaadás.  

Legutóbbi, két év hallgatás után 2018 februárjában megjelent All Melody albuma teljes egészében Kelet-Berlin néhai rádióépületében, a Funkhausban berendezett stúdiójában született. Az ’50-es évekbeli épület puritán, minden elemeiben a zenét szolgáló környezete visszaköszön a lemez hangzásában, ahol a megszokott zongorák és szintetizátorok mellett Frahm saját tervezésű orgonája, és a már-már hangszerként használt kórus is jelentős szerephez jut. Sőt, Frahm nemcsak a helyszín hangzását használta ki, de olyan extrém helyeken is rögzített hangokat, mint például egy kiszáradt kút.

Jó szokásához híven most is a hangszerek szinte minden rezzenését és mechanikai zaját belekomponálta a lemezbe, ami egy napjainkban igen ritka, intim hangzásvilágot eredményezett. Nem csoda, hogy szinte kivétel nélkül az összes zenei újságíró és szaklap ódákat zeng a lemezről, amelyet a magyar közönség 2019. február 5-én hallhat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A koncertre a Müpa+ hűségprogram platina és arany szintű tagjai október 18-án, csütörtökön 10 órától, ezüst szintű tagjai pedig október 18-án 15 órától válthatnak jegyet a Müpa állandó jegypénztáraiban és online a www.mupa.hu oldalon. A hűségprogram alapszintű tagjai és a nagyközönség részére a jegyértékesítés október 19-én, pénteken 10 órakor kezdődik.

Október 17-től Nils Frahm mellett számos könnyű- és világzenei koncertre is elindul a jegyértékesítés. Érkezik az izraeli-spanyol énekes-dalszerző, Yasmin Levy, és a példátlan sikerű ciprusi világzenei trió, a Monsieur Doumani is. Szintén a világzene rajongóinak örömhír, hogy végre Magyarországon lép fel a Rolling Stones és Black Keys-tagokkal is zenélő ikon, Bombino, de itt lesz a görög tradicionális dallamokat akár a blues és a rumba elemeivel és jazzel vegyítő fúziós zene két jeles képviselője, Dimitris Mystakidis és a Loxandra is.

A hazai könnyűzenei együttesek kivétel nélkül pályájuk meghatározó momentumaként tartják számon Müpás koncertjeiket, a sor most három újabb kihagyhatatlan estével folytatódik: tíz év után visszatér a Müpa színpadára az Erik Sumo Band és a colorStar, és először lép fel a Müpa hangversenytermében a Margaret Island.

Nils Frahm

  1. február 5. kedd 20:00 — 22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/nils-frahm-2019-02-05_20-00-bbnh

Nils Frahm  – All Melody (Official Album Trailer):

 

Yasmin Levy

  1. december 3. hétfő   20:00 — 22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/yasmin-levy-2018-12-03_20-00-fesztivalszinhaz

Monsieur Doumani

  1. december 9. vasárnap  20:00 — 22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/monsieur-doumani-2018-12-09_20-00-fesztivalszinhaz

Bombino

  1. december 21. péntek  20:00 — 22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/bombino-2018-12-21_20-00-fesztivalszinhaz

Erik Sumo Band

  1. december 29. szombat  20:00 — 22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/erik-sumo-band-2018-12-29_20-00-bbnh

colorStar

  1. január 16. szerda 20:00 — 22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/colorstar-2019-01-16_20-00-fesztivalszinhaz

Margaret Island: A csend színe

  1. február 13. szerda 20:00 — 22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/margaret-island-2019-02-13_20-00-bbnh

Ajánlott cikk

Jövőre is jön az Őszi Esküvő Kiállítás

Több ezer menyasszony, több száz kiállító 14.000 négyzetméteren, esküvői ruhák, csokrok, ékszerek, helyszínek – minden, …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás