FRISSS!!!
Home / Galéria / Nemzetközi díjat nyert az Etele Plaza és a Budapest ONE

Nemzetközi díjat nyert az Etele Plaza és a Budapest ONE

Két kategóriában is díjat nyert a Futureal-csoport a nemzetközi European Property Awards versenyen. Az Etele Plaza egyéniben kereskedelmi projektként, míg a Budapest ONE Business Parkkal karöltve városfejlesztési kategóriában szerezte meg a tekintélyes európai elismerést.

A Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló Etele Plaza a főváros harmadik legnagyobb bérbeadható területtel rendelkező bevásárló- és szórakoztatóközpontja, egyben a budai oldal legnagyobb plázája lesz. Az idehaza kivételes építészeti megoldásokat és digitális szolgáltatásokat ötvöző bevásárlóközpont az Etele tér közvetlen közelében, az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában épül meg. A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál létrejövő, 55 ezer négyzetméter bérbeadható területű Etele Plaza – közvetlen járatokkal – akár 10 perc alatt is elérhető a belvárosból.

A bevásárlóközpont külső megjelenését a homlokzaton térben kiugró és visszahúzott dobozszerkezetek formavilága határozza meg. Az Etele Plaza 180 üzletet sorakoztat fel, ahol várhatóan minden eddiginél nagyobb számban és alapterületen képviseltetik magukat a legnagyobb divatmárkák. A divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre, valamint közel 1300 parkolóhely áll a látogatók rendelkezésére. A belső térben egy közel 200 négyzetméteres interaktív LED-kijelzős médiafelület teszi különlegessé a bevásárlóközpont-dizájn legújabb generációját képviselő központot. 

Az Etele Plaza közvetlen közelében épül a Futureal-csoport ambiciózus irodafejlesztési projektje, a Budapest ONE irodapark, Őrmezőn. Az összesen több mint 65 ezer négyzetméteres irodaház első üteme közel 25 ezer négyzetméter bérirodát, valamint 2600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltatóegységet, emellett tágas zöld területeket és 480 férőhelyes mélygarázst is biztosít majd a központ több ezer dolgozójának. A Budapest ONE szalagépületét, szimulációk segítségével úgy tervezték, hogy a napsütés iránya, a napenergia-potenciál és a légáramlás szempontjából legideálisabb forma jöjjön létre – így például egy felhős napon sem kell felkapcsolni a világítást az épületben. Az irodapark belsejében félhektárnyi nyitott közteret hoznak létre, amit egyedi kialakítású vízfelület és zöldterület tesz majd közkedvelt találkozóhellyé. Az irodaház Magyarországon az elsők között szerezte meg a nemzetközi WELL Building Platina előminősítését, amely a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorló szempontokat ismeri el az épületek tervezése során.

A Paulinyi – Reith & Partners által tervezett két ikonikus épület Dél-Buda megújulásának üzleti és kereskedelmi hajtóerejévé válik, amit a European Property Awards városfejlesztési kategóriában ismerte el. Az idén 25 éves European Property Awards a régió legnagyobb és legtekintélyesebb programja. Az elismeréseket október 25-én a londoni Royal Lancasterben szervezett ünnepélyes díjátadón adják át, ahol a kategóriagyőzteseket is bejelentik.

Ajánlott cikk

Segítség, rossz ajándékot vettem!

3+1 tipp, ha nem jött be a karácsonyi meglepetés Hiába szeretnénk minden évben a lehető …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás