FRISSS!!!
Home / Sztárvilág / Szenzációs! Nemzetközi dalpremierrel startolt az új magyar supergroup!

Szenzációs! Nemzetközi dalpremierrel startolt az új magyar supergroup!

Induló zenekar csak álmodhat olyan bámulatos kezdésről, ami a Charme zenekarnak megadatott: a startpisztoly eldördülése után egy európai sportszövetség a himnuszának választotta debütáló dalukat, majd úgy váltak platinalemezes előadókká, hogy a bemutatkozó albumuk még meg sem jelent.

Ilyen az, amikor két tapasztalt és profi előadó találkozik. Az energiák és a korábbi átdolgozott évek tapasztalata megsokszorozódik, s rendkívüli erővel hatványozódik.

Amikor Fehér Attila zeneszerző, gitáros, és Jáger Gyula énekes, előadóművész eldöntötték, hogy közösen folytatják tovább zenei pályafutásukat, már sejteni lehetett, hogy valami nagy durranás sül ki kettejük szövetségéből.

„Legmerészebb álmainkat is felülmúlta ez az antré – árulják el a zenészek. – Gyakorlatilag minden egyes debütálásunkat megelőzte egy csoda-dolog. Amikor elkészült a Keep You Stronger című dalunk, a szervezők a Beach Handball Európa Bajnokság indulójának választották a szerzeményt. Montenegróban, a hivatalos bemutatón az európai szövetség és a közönség az első másodperctől az utolsóig végigtapsolta a fellépésünket. A dal hivatalos videoklipje épp a napokban debütál.

Ezzel párhuzamosan egy magyar nyelvű szerzeményünk, az Engedj el felkerült egy magazinhoz csomagolt nyári válogatáslemezre. A szerkesztők úgy tájékoztattak, hogy az eladások alapján már platinalemezesek lettünk, holott a hivatalos bemutatkozó korongunk még csak készül.

Szintén az álomszerű kezdéshez tartozik az is, hogy egy neves lemezkiadó szinte a megalakulásunk pillanatában bizalmat szavazott nekünk. Ez a mai világban szintén óriási elismerés.”

A Charme együttes duója valódi supergorupnak számít a hazai könnyűzenei palettán, hiszen mindkét előadó komoly szakmai múlttal rendelkezik és elvitathatatlan sikereket tudhat magának.

Fehér Attila maga a slágergyáros, akinek a dalait kívülről fújja az ország a „Micsoda nő ez a férfi”-től az „Egy bolond százat csinál”-on át az „Őrült szerelem”-ig. Gitárosként is legendás alakja a zenei életnek, hiszen már Varga Miklós nagy csapatának is tagja volt az „Európa” c. dal idejében, majd Flipper Öcsivel közösen alapított Step zenekaruk a nyolcvanas években szintén maradandó lemezeket készített. Az általa énekelt „Túl szép, hogy igaz legyen” című slágernek pedig Fenyő Miklós írta a szövegét.

Jáger Gyula hangja és előadásmódja egészen unikális a hazai palettán, színpadi produkciója a nyolcvanas évek életérzését adja vissza, de már mai, trendi köntösben. Gyula pályaíve azért is különleges, hiszen nagy idoljaitól, mint Flipper Öcsi vagy Dolly, nem csak tanulhatott, de kollégaként is elfogadták. Mint ahogyan Fenyő Miklós vagy Szikora Róbert is, akik szintén nagy hatással voltak rá művészileg. Korábbi zenekaraival nem csak az országot, de a világot is körbejárta, Kanadától Európáig.

Az együttes menedzsere sem akárki, hiszen Környei Attila szintén ikonikus alakja a hazai könnyűzenei életnek. A hetvenes évek sztárgyárának számító FERM után Szikora Róberttel együtt alapították a legendás R-GO együttest, ahol a legnagyobb sikereket közösen érték el. Attila a basszusgitár mellett már a menedzseri feladatokat is ellátta. Később a Manhattan,  a VIP, a Princess és az Adagio együttesek is az ő szárnyai alatt lettek sikeresek.

Sándor András

forrás: zene.hu

Ajánlott cikk

Nincs karácsony Gájer Bálint nélkül

Karácsonyi nagylemezén szereplő dalaiból ad koncertet Gájer Bálint 2018. december 21-én  19:30h-tól a MoM Sportban. A magyar “Swing’n …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás