FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Gasztro / Hollókő: Szent István Napi Várjátékok

Hollókő: Szent István Napi Várjátékok

Hagyományosan megadják a hollókőiek a módját az Államalapítás ünnepének. Ezúttal is időutazáson vehetünk részt és középkori hangulatba repülhetünk vissza, fegyveres harcok és csaták hiteles forgatagával, a gyönyörű táncosok és zászlóforgatók bemutatóival. Az élményt középkori muzsika, önkéntes katonákkal megerősített várostrom és vár előtti térre kiköltöző kézművesek vásári portékáikkal teszik teljessé. A 2018. augusztus 20-n ismét megelevenedő vár a középkori időkbe vezet vissza minket, amikor is a kenyérszenteléssel és kóstolóval megnyíló rendezvényen ágyúdurrogástól, kardcsapásoktól lesz hangos a vár előtti tér, amit a közelben ólálkodó ellenség jelenléte már előrejósolt.

Az egész délutánig elhúzódó egész napos programra várják a többszöri várostromban részt vevő önkéntes vitézeket és a szintén a programban részt venni kívánó párokat, házastársakat! A rendezvény minden korosztály számára különleges középkori kikapcsolódást nyújt.

Hollókői Vár Program:

11.00: Ünnepélyes megnyitó a szereplők felvonulásával és bemutatásával

11.20: Szent László Vitézei és a Pavane Történelmi Táncegyüttes bemutatója

11.20: Szent Sebestyén Számszeríjász Bandérium fegyverbemutatója a vár udvarában

12.00: A Pavane Történelmi Táncegyüttes zászlóforgató bemutatója

12.30: A Debreceni Dósa Bandérium középkori fegyver- és harcászati bemutatója

13.00: Tabulatúra Együttes muzsikál és táncházat tart

13.30: Szent Sebestyén Számszeríjász Bandérium fegyverbemutatója a vár előtt

14.15: Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagok bemutatója

15.00: Ostromjáték az összes szereplő és a helyben toborzott állomány bevonásával

16.00: Győztesek lakomája

Ófalu Program:

11.20: A Debreceni Dósa Bandérium portyázása az Ófalu utcáiban

12.30: Szent László vitézeinek őrjárata a falu főutcájában, és a gonoszul tevők bíróság elé állítása, peres ügyekben igazságtevés: Istenítélet

13.30: Pavane zászlóforgatók felvonulása az Ófalu főutcáján, egészen a várig

14.20: Középkori muzsika a Tabulatúrával a templom, majd a Babamúzeum előtti téren

A várjáték belépődíja:

Kedvezményes: 1.000.-Ft (6-18 év között, illetve nyugdíjas)

Felnőtt: 1.500.- Ft

6 éves kor alatt a belépés ingyenes

A Falusétajegy ezen a napon tartalmazza a várjáték belépőjét is!


Rendező:
Hollókő Község Önkormányzata

3176 Hollókő, Kossuth út 74.

Ajánlott cikk

Sorra vonultatja fel a világsztárokat az Akvárium Klub

Újra itt az ősz, azaz indul a budapesti klubszezon. Az Akvárium Klub elképesztően erős nevekkel …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás