FRISSS!!!
Home / Címlap / Budavári Palotakoncertek az Oroszlános udvarban  

Budavári Palotakoncertek az Oroszlános udvarban  

Pompa, varázslatos helyszín, világhírű operett dalok, lenyűgöző koreográfiák és a rendezvény történetében eddig soha nem látott számú fellépő. Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Budavári Palotakoncerteket. Augusztus 3-án és 4-én a Budapesti Operettszínház művészei által bemutatott operett gálaestet, míg augusztus 5-én a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csárdás! – A Kelet tangója látványos előadását csodálhatja meg a nagyérdemű.

Az operett mára már hungarikummá, a magyar operett pedig világmárkává vált – ez is hatással volt Nacsa Olivérre és dr. Vadász Dánielre, amikor 2013-ban megálmodták és megalkották a Budavári Palotakoncerteket, melynek mai napig producerei. A szuperprodukcióra minden évben magas színvonalú színpad-, hang-, és fénytechnikával készülnek a rendezők, a művészeket pedig az Operettszínház 50 fős szimfonikus zenekara kíséri Makláry László főzeneigazgató és Szabó Mónika karigazgató vezetésével.

Az idei év operettgálájának koreográfusa Lénárt Gábor, koreográfus-rendezője pedig az Érdemes művész és Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus Lőcsei Jenő, míg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncszínházi előadásának koreográfusa és rendezője a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán.

„Egészen különös mesék kerekednek abból, hogy az operettslágereket kivettük az eredeti helyükről, az adott művekből, átvittük őket más környezetbe, ezzel más hangulatot, értelmezést kaptak, és minden átformálta a figurákat is. És miért ne találkozhatnának is különféle operettek szereplői a színpadon?” – mondta Lőcsei Jenő. Szendy Szilvi, a gála egyik művésze úgy fogalmaz: ameddig felteszik azt a kérdést, mitől tud még mindig divatban maradni az operett, addig nincs baj, mert ez azt jelzi, hogy az operett biztosan él, és vonzza a tömeget.

BOR, DAL, ASSZONY – A Budapesti Operettszínház gálaműsora

Az operett élvonalbeli szólistái mellett a Budapesti Operettszínház kiváló balettkara lenyűgöző koreográfiákkal teszi teljessé az élményt. A kétrészes összeállításban helyet kapnak a legkiválóbb operettszerzők – mások mellett Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Suppé, Sullivan, Ábrahám Pál és Jacques Offenbach – legismertebb szerzeményei, és méltatlanul elfeledett remekei. Lőcsei Jenő rendezésében a legnagyobb sztárok és fiatal tehetségek lépnek majd színpadra – a fellépők között van Boncsér Gergely, Bordás Barbara, Cseh Antal, Csuha Lajos, Dancs Annamari, Felföldi Anikó, Fischl Mónika, Dolhai Attila, Frankó Tünde, Kalocsai Zsuzsa, Kardffy Aisha, Kerényi Miklós Máté, Kocsis Dénes, Laki Péter, Lévai Enikő, Lukács Anita, Oszvald Marika, Peller Károly, Rab Gyula, Szendy Szilvi és Vadász Zsolt.

Csárdás! – A Kelet tangója – A Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncszínházi előadása

A Budavári Palotakoncertekhez tavaly csatlakozott a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A társulat idén Észak-Amerikában, Kanadában és Európában már számos helyen óriási sikerrel előadta a Csárdás! – A Kelet tangója című műsorukat. A táncegyüttes táncprodukciója egy szerelmi háromszög történetét dolgozza fel a néptánc és a népzene nyelvén; felhőtlen szórakozást ígérve az érdeklődőknek.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyarország egyik legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese. „Anyanyelve” a Kárpát-medence néptánckincse, amelyből – a nagy formátumú történelmi táncjátékoktól az autentikus folklórműsorokig, a dramatikus táncszínházi előadásoktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjedő – sokszínű repertoár építkezik.

A táncegyüttes sokat turnéik a világ különféle részein. Nemrég jelent meg egy különleges album Gyimestől Chicagóig címmel; a szerzőpáros: Zsuráfszky Zoltán és Váradi Levente (fotóművész) – aki egy teljes éven keresztül követte a táncegyüttest, részt vett mindennapjaikban belföldön és külföldön egyaránt, s dokumentálta sokszor igen fárasztó munkájukat.

Ajánlott cikk

 Több száz rászoruló családot támogat tüzelővel az Ökumenikus Segélyszervezet                                                                                      

Világbajnokok is segítettek az első adomány átadásában A hideg idő beálltával megsokszorozódik az adománytűzifát kérők …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás