FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Otthon / Évente minden hetedik gyerek kórházba kerül – pályázzon és nyerjen!

Évente minden hetedik gyerek kórházba kerül – pályázzon és nyerjen!

Hazánkban évente közel minden hetedik gyermek kerül kórházba. A szülők számára ilyenkor nagy segítséget jelenthet, ha van olyan hasonló helyzetben lévő anyuka vagy apuka, akinek megismerhetik történetét. A K&H gyógyvarázs „gyermekem varázslatos gyógyulásának története” címmel pályázatot hirdet azoknak a szülőknek, akik szívesen megosztják, hogyan épült fel gyermekük az orvosok, az ápolók, a kórház segítségével, erőt adva ezáltal más nehéz helyzetben lévő családoknak is. Sőt, a pályázattal az általuk megjelölt gyermekegészségügyi intézmény 1 millió forint értékű műszerrel gazdagodhat.  

Magyarországon körülbelül 1,5 millió gyermek él, közülük évente több mint 200 ezren kerülnek kórházba, a mentőket pedig évente 45 ezerszer riasztják gyermekekhez. „Egy hirtelen jött betegség vagy baleset hosszú időre felboríthatja az egész család életét. Egy ilyen élethelyzetben hatalmas erőt jelenthet, ha olyan szülők történetét ismerjük meg, akik hasonló helyzetet éltek át.   Az idén 15 éves K&H gyógyvarázs programban számos kis beteg szívmelengető gyógyulásának történetét ismerhettük meg. Szeretnénk, ha ezt a sok-sok pozitív tapasztalatot, lelki feltöltődést más szülők is hallhatnák, és erőt meríthetnének belőle, miközben a gyógyító intézmények is újabb eszközökkel gazdagodhatnának. Arra biztatom ezért a szülőket, hogy küldjék be történetüket, és nyerjenek 1 millió forintos műszertámogatást annak az intézménynek, amelyet ők maguk jelölnek meg!” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története

A K&H gyógyvarázs program pályázatot hirdet „gyermekem varázslatos gyógyulásának története” címmel, ahol a szülők július 20-áig küldhetik be 150 szavas, megindító történeteiket a khgyogyvarazs.hu weboldalon keresztül – reményt adva ezzel azoknak, akik jelenleg is küzdelmes harcot vívnak gyermekük egészségéért. A pályázaton részt vehet minden olyan szülő, akinek gyermeke a gyermekegészségügyi intézménynek köszönhetően betegségből gyógyult meg. A program során a pályázók a khgyogyvarazs.hu oldalon keresztül küldhetik be gyermekük gyógyulásának 150 szavas történetét, 2018. július 20-ig. A nyertes pályázatokban megjelölt intézmények egyenként maximum bruttó 1 millió forint, összesen maximum bruttó 6 millió forint értékű műszertámogatással gazdagodnak, a nyertes pályázók pedig 1-1 óriás macit nyernek gyermeküknek.

További részletek a www.khgyogyvarazs.hu weboldalon!

Ajánlott cikk

Kezdődhet a “robotolás”

Por, por és por! Szinte mindenütt! Valahogyan nehezünkre esett elhinni azt a tényt, ma már …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás