FRISSS!!!
Home / Címlap / Safety First, a biztonságos fesztiválozásért

Safety First, a biztonságos fesztiválozásért

A Balaton Sound az idén debütáló Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával elsőként kíván konkrét lépéseket tenni annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok.

Mint a legtöbb fesztiválra, így a Balaton Soundra is minden évben több tízezer fiatal látogat ki, olyanok is, akik nem feltétlenül vannak tisztában saját határaikkal, korlátaikkal. Ez a jelenség komoly előkészületet, szakértelmet és erős helyszíni jelenlétet követel meg – erre már a kezdetektől kiemelt figyelmet fordítanak a fesztivál szervezői. Ugyanakkor, mint az ország legmodernebb fesztiválja, a Balaton Sound a Safety First program segítségével fejleszteni szeretne ezen a területen, annak érdekében, hogy a fesztiválozók számára még elérhetőbbé és átláthatóbbá váljon, hogy hova, mikor és kihez fordulhatnak baj esetén.

És hogy mit is takar pontosan a Safety First program? Egyrészt a fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. A szakértői csapatban belsős – így Benis Dániel, a Sound technikai vezetője és Tóth Tibor, a fesztivál szolgáltatásfejlesztési vezetője -, valamint külsős szakértők – Dr. Zacher Gábor toxikológus, Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, Metzker Viki DJ, valamint Henry Kettner vlogger-influencer – kaptak helyet. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A szakértői csapat, valamint az őket segítő önkéntesek a fesztiválon is kint lesznek, annak érdekében, hogy helyszíni jelenléttel és segítségnyújtással is hozzájáruljanak a biztonságos fesztiválozáshoz.

A Safety First szakértői videóban is beszélnek a problémás esetekről és azokról a praktikákról, amelyekkel könnyedén elkerülhetők az ilyen szituációk:


„A pszichológus első és legfontosabb eszköze a fesztiválok esetében is az információ: az esetek megelőzése érdekében a prevenció, a negatív következmények kivédésére való felkészítés” – fogalmazott a programmal kapcsolatban Dr. Hevesi Krisztaszexuálpszichológus. „Fontos tudatosítani a saját testi és lelki határainkat, azt, hogy mik a rizikófaktorok, illetve, hogy a probléma bekövetkezése esetén mit tud tenni a fesztiválozó, hova és kihez fordulhat. Ilyenformán a Safety First kezdeményezés rendkívül hasznos, hiszen segítségével a fesztiválozó tisztában lesz azzal, hogy mikor, hova és kihez fordulhat, ezáltal növelve a biztonságérzetét.”

A Safety First program nagyon fontos, innovatív eleme továbbá a chatbot funkció, amely lehetővé teszi, hogy a fesztiválozók könnyedén, a Facebook Messenger-en keresztül azonnal, a helyszínen jelezhessék a fesztivál szervezőinek, ha segítségre szorulnak vagy ha problémás esetet észleltek. Így a fesztiválozók azonnali segítséget kaphatnak üzenet formájában, amennyiben a megoldáshoz nem szükséges a szakértők fizikai jelenléte, azonban szükség esetén azonnal, helyben tud segítséget kérni. Ez fontos szerepet tölt be a fesztiválozók felelősségtudatának növelésében, az egymásrafigyelés ösztönzésében, hiszen a chatbot funkcióval nem kell direkt bevonódniuk más problémás helyzetébe, mégis jelentős segítséget nyújtanak bajba jutott társuknak, ha jeleznek Facebook Messenger-en keresztül a Safety First csapatnak. A chatbot segítségével a fesztiválozók is a program részeseivé válnak és a részvételükkel jelentősen hatékonyabbá válik a segítségnyújtás. Ezen kívül a chatbot-on keresztül a programokkal kapcsolatos információk is gyorsabban és könnyebben elérhetővé válnak.

Ajánlott cikk

Hátrányos helyzetű magyar fiatalokat támogat az UNICEF új programja

Öt hátrányos helyzetű magyar fiatalokból álló csapat kapott ezer dollárt, valamint szakmai támogatást ahhoz, hogy …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás