FRISSS!!!
Home / Címlap / Búcsút int a ringnek Növényi Norbert

Búcsút int a ringnek Növényi Norbert

Utolsó profi pankrátor mérkőzését vívja meg a Sláger Reggel műsorvezetője, Növényi Norbert, aki szombaton lép ringbe utoljára.

Évtizedek óta meghatározó része a sport Növényi Norbert életének, aki nemrég a pankráció szerelmese lett. Az egykori olimpikon komoly sikereket ért el a sport és előadóművészet sajátos elegyével, azonban elérkezettnek érzi az időt, hogy felhagyjon a profi sporttal. Erről a 103.9 Sláger FM-en mesélt műsorvezető-társainak is, azaz Pordán Petrának, Abaházi Csabának és Bárdosi Sándornak. “Egyébként is mindig ugratnak a többiek a korommal, hiszen a Sláger Reggelben tényleg én vagyok a rangidős, de igaz, ami igaz. Elérkezett a búcsúmérkőzés ideje, amikor egy profi mérkőzés keretében lezárom ezt a fejezetét az életemnek” – mondta Növényi, akinek ellenfele, a közel ötven centis bicepsszel rendelkező Makai Renátó is tiszteletét tette a reggeli műsorban.

“Norbi nagyon keményen készült az utóbbi időben erre az összecsapásra. Heti kétszer három órát edzett csak a ringben. Megtiszteltetés lesz egy ekkora ikonnal összecsapni, de ez nem jelenti azt, hogy gyengéd leszek hozzá. Jó pár speciális fogással készülök” – mondta Növényi Norbert ellenfele, aki Pordán Petrán be is mutatott egyet ezek közül. “A pankrációban nem ritka, hogy az egyik versenyző a feje fölé emeli a másikat, majd onnan a magasból leejti őt” – mondta Renátó, aki játszi könnyedséggel lendítette a magasba Pordán Petrát. “Ilyen élményben még sosem volt részem, nem annyira kellemes így fogódzó nélkül egy másik ember feje fölött lógni.

Bár a többiek nagyon biztatták Renátót, hogy a földre érkezésem is legyen látványos, hálás vagyok, hogy nem engedett nekik és óvatosan visszatett a földre, ellentétben a mérkőzéseken jellemző földhöz dobással” – mondta a Sláger Reggel női műsorvezetője.

Ajánlott cikk

Z-generáció: a sneakerek, a babzsákok és a virtuális valóság a jövő?

A Z-generáció szerint a következő tíz évben a virtuális valóság forradalmasítja majd a munkaerőpiacot. Hamarosan …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás