FRISSS!!!
Home / Címlap / A legjobb szolgáltatásokat nyújtó biztosítóvá válna az UNIQA

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó biztosítóvá válna az UNIQA

2017 után ismét megrendezték az UNIQA Terasz VIP sajtóeseményt, amelyen a biztosítótársaság menedzsmentje jó hangulatú, kötetlen beszélgetés keretében ismertette az elmúlt esztendő pénzügyi eredményeit, a jelen törekvéseit, valamint a jövőt érintő fejlesztéseket és együttműködéseket.

A főváros szívében található Aria Hotel tetőteraszán Kurtisz Krisztián nyitotta meg az eseményt prezentációjával. A biztosítótársaság vezérigazgatója beszédében kiemelte: noha a cég 2014-ben és 2015-ben nem volt nyereséges, az új stratégia megalkotása után, 2016 óta határozott növekedés tapasztalható. Az UNIQA kitűnő pénzügyi eredménnyel zárta 2017-et is, amely többek között a már korábban elindított strukturális változásoknak is köszönhető. A stratégia egyik legfontosabb komponensét, az újragondolt és egyszerűsített folyamatok bevezetését a társaság úgy tudja megvalósítani, hogy folyamatos díjbevétel növekedést képes produkálni.

Adózás előtti eredményük meghaladta a 800 millió Ft-ot, bruttó díjelőírásuk pedig (az élet- és nem életbiztosítási ágazatot is beleértve) több mint 64 milliárd Ft volt, mely körülbelül 10%-os növekedést jelent 2016-hoz képest. Az idei év tervei és az üzleti prognózisok szerint ez a növekedési spirál nem áll meg, hanem még magasabb szintre repítheti a céget.

Kurtisz Krisztián prezentációja keretén belül levetítette a közönségnek az UNIQA új lakásbiztosítását bemutató videóját is, amely a jelentősen egyszerűsödő ügyintézést és az ezzel járó pozitív ügyfélélményt helyezi fókuszba: a digitális szerződéskötéstől kezdve az online kárinformáció és kárbejelentésig számtalan újítás történt. Az új termék egyik sarokpontja az ún. kárrendezési garancia is, melynek lényege, hogy amennyiben az ügyfél a biztosító honlapján intézte a kárbejelentést, úgy az UNIQA Biztosító a kárösszegen felül 15 000 Ft extra “kártérítést” fizet, amennyiben a kárrendezés 3 munkanapon belül nem teljesül.

Thomas Dockal, az UNIQA pénzügyi és risk management területért felelős igazgatósági tagja a pénzügyi növekedés konkrét számait ismertette. A vállalat 2016-ról 2017-re közel megnégyszerezte az adózás előtti eredményt, a stabil gazdasági növekedés pedig lehetővé teszi, hogy 2018-ban az egymilliárd forintos határt jelentősen átléphesse az UNIQA.

Juhos András, a személybiztosításokért felelős igazgatósági tag arról beszélt, hogy a biztosítási szektort érintő jogalkotói folyamatokban pozitív elmozdulásokat tapasztal, s ő maga a jogszabályozási keretrendszerre, mint lehetőségre tekint. Kiemelte azt is, hogy az emberek ma már ugyan sok mindenre kötnek biztosítást (olyan vagyontárgyakra, mint például autó, nyaralás, lakás), de sokan a lényeg mellett mennek el, hogy ők maguk legyenek biztonságban. Juhos András nagy eredménynek értékelte azt is, hogy az új EU-s szabályozásoknak elsők között felelt meg az UNIQA Biztosító.

Polányi Zoltán, az UNIQA értékesítésért és marketingért felelős igazgatósági tagja büszkén mutatta be a cég értékesítéssel kapcsolatos eredményeit. 2017-ben a teljes sales növekedés 10%-ra rúgott, melynek motorja a corporate/bank sales (30%) volt. Szorosan mögötte az uniqa.hu oldalon keresztül történő értékesítések (20%), utána az alkuszi értékesítés (10%), valamint a cég függő ügynöki hálózata (5%) következik.

Wolf-Christoph Gerlach operatív működésért felelős igazgatósági tagja azt emelte ki, hogy az UNIQA egyedülálló módon 2017-ben 100 ezernél is több ügyfelet kérdezett meg az ügyintézéssel kapcsolatos véleményéről. Több mint 80 ezer visszajelzés alapján (ami a biztosítási iparágban abszolút egyedülálló) az 1-5-ig terjedő értékelési skála szerint 4,4-es átlagot könyvelhettek el, ami egyértelmű siker. A 2018-as évre ezt a mutatót 4,7-re szeretné feltornázni a biztosító. Az ügyintézés kiemelt fontosságú a társaság számára, ezért a chatbot szolgáltatással havonta 2000-nél is több ügyfélnek nyújtanak azonnali segítséget, valamint az e-mailes megkeresésekre is legkésőbb 24 órán belül válaszolnak.

A Szellő István moderálásával tartott kerekasztal beszélgetésen a menedzsment képviselői egyetértettek abban, hogy a két éve elkezdett stratégia működik, s jó alapokat teremt a további fejlődéshez. Az UNIQA 2018-as célja változatlan: a leginkább innovatív és a legjobb szolgáltatásokat nyújtó biztosítóvá válni, amely a piacon is egyre meghatározóbb szereplő.

UNIQA Vízimentők Program 2018

A kerekasztal beszélgetést követően Bagyó Sándor, az VMSZ, azaz a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke tartotta meg prezentációját, melyben büszkén jelentette be a 2018-as évben induló UNIQA Vízimentő projektet. A program fő célja a fürdőzők és a vízimentők hatékony és biztonságos támogatása a balatoni strandokon.

Az VMSZ 1999-es megalakulása óta számtalan sikert könyvelhet el a hazai vízimentés területén. Az UNIQA eddig is támogatta a szakszolgálat munkáját, ám idén az együttműködés magasabb szintre lépett. Az UNIQA Vízimentők speciális csapat tagjai egyedi külső megjelenésben és kitelepüléssel, különleges programokkal és továbbra is magas színvonalú tudással teljesítenek szolgálatot néhány kiemelt balatoni strandon. Életbiztosításukat, valamint a vízi és szárazföldi járművek casco biztosítását természetesen továbbra is az UNIQA szolgáltatja.

Fotók: UNIQA Biztosító

Ajánlott cikk

UNFAKE! Vedd észre, leplezd le, mutasd meg!

IDÉN ELŐSZÖR, ÚJ HELYSZÍNEN JELENIK MEG AZ ARC KIÁLLÍTÁS! Bár a szervezők nem kaptak lehetőséget …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás