FRISSS!!!
Home / Egyéb / Honeybeast a Budapest Parkban!

Honeybeast a Budapest Parkban!

A Védtelen klubturnét követően május 18-án a Budapest Parkban adja idei első szabadtéri koncertjét a Honeybeast együttes.  

Hazánk egyik legnépszerűbb pop-rock csapata az elmúlt években szinte ontotta magából a jobbnál-jobb slágereket („A legnagyobb hős”, „Bódottá”, „Hetes”, „Így játszom”, „Maradok”,  „Védtelen”…). Május 18-i koncertjük gerincét is ezek a jól ismert dalok fogják képezni, melyeknek gyakorlatilag egy ország kívülről fújja a szövegét. 

„A Budapest Parkkal a Védtelen klubturnénkat koronázzuk meg. A klubok bulihangulatát fogjuk hozni, annyi különbséggel, hogy ezúttal több ezren énekelik majd velünk a dalainkat, ami mindig hihetetlenül nagy élmény számunkra.” – jegyzi meg Bencsik-Kovács Zoltán, szerző-gitáros. 

Hamarosan megjelenik az új – sorban az ötödik – Honeybeast lemez, de az új dalokból egyelőre csak ízelítőt kap a közönség. A június elejére tervezett albumról a csapat most két dallal lepi meg a rajongókat, a többi új szerzeményt fokozatosan szeretnék beemelni a repertoárjukba.

A Honeybeast-től megszokott színpompás vizuál ezúttal sem marad el, de a klubturné végállomásaként a fókusz a zenén és az „ereszdelahajamat” hangulaton marad. Az est vendége a New Level Empire lesz.    

Honeybeast koncert

Budapest Park

2018. május 18.

https://www.budapestpark.hu/event/honeybeast-20180518

https://www.facebook.com/events/1196586327151359/

www.goldrecord.hu

Ajánlott cikk

Péntek este Holnemvolt halloween

Este 6-tól éjjel 11-ig tartanak a programok a Holnemvolt Várban Péntek este különleges halloweeni programokkal …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás