FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Divat / Ördög Nóra: „Ott volt mellettem, amikor babáért küzdöttem”

Ördög Nóra: „Ott volt mellettem, amikor babáért küzdöttem”

Az erős nők erősítik egymást. Ezt vallja Ördög Nóra, Mádai Vivien és Rubint Réka is, akik ezúttal közösen álltak a világ egyik vezető női fehérnemű márkája, a Triumph legújabb, női összefogást támogató kampánya mellé. Egy kerekasztal beszélgetés során meséltek azokról a nőkről, akik meghatározó szerepet töltenek be életükben.

 

Ördög Nóra általános iskolás volt, amikor legjobb barátnőjével találkozott, ahogy ő mondja, barátság volt első látásra. Azóta 25 év telt el, kapcsolatuk pedig semmit sem változott. „Erika az, aki úgy szeret, hogy nem ítélkezik. Leszid vagy éppen visszarángat a földre, hogy ha kell, de maximálisan mellettem áll és mindenben támogat” – mesélte a műsorvezető, aki számára óriási biztonságot jelent barátnője támogatása. „Csodálatosan kiegészítjük egymást és minden olyan helyzetben, amelyben benne vagyok, ő szavak nélkül is tudja, mit érzek. Ott volt mellettem, amikor összeházasodtam, amikor elváltam, amikor újraházasodtam és amikor babáért küzdöttem” – árulta el Nóra.

Mádai Vivien édesanyjáról mesélt. „Amikor megszületett a kisfiam, az egy borzasztó nehéz időszak volt számomra, de ő természetesen akkor is ott állt mellettem” – osztotta meg Vivien. „A mai napig szoros a kapcsolatunk, amit leginkább a humor és a nevetés jellemez. Ugyanakkor nagyon makacs ember vagyok és persze ez így van akkor is, ha valamiben nem egyezik a véleményünk. De szerencsére anyukámnak óriási türelme van, és végül én is mindig belátom, ha igaza van, hiszen egy anyukán.

Rubint Réka többek között arról is beszélt, hogy a mai fiatal lányok bizonyos helyzetekben már sokkal erősebbek és érettebbek, mint ő volt a korukban. „Engem néha még most is frusztrál egy-egy rosszindulatú komment, pláne, ha Lara posztjai alatt látom azt, de az ő reakciója mindig csak annyi, hogy ő nem fél megmutatni saját magát” – mesélte a fitnesz királynő, aki az anyai szeretet mellett nőként is csodálattal figyeli, ahogy kislánya igazi, erős nővé cseperedik.

Ördög Nóra, Mádai Vivien és Rubint Réka a világ egyik vezető fehérnemű márkája, a Triumph legújabb kampánya kapcsán mesélte el személyes történeteit. A most induló „#TogetherWeTriumph” célja, hogy a nőket ünnepelje világszerte, a női egyenjogúságot, a kölcsönös megerősítést és az összetartozást támogatva.

 

Ajánlott cikk

Először Magyarországon az Il Volo!

Budapestre érkezik az Il Volo! A klasszikus és pop-zene határait feszegető, világszerte népszerű három fiatal olasz …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás