FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Otthon / Az idén sem áll meg az új lakások drágulása

Az idén sem áll meg az új lakások drágulása

Szakértői kommentár a KSH „Lakásépítések, építési engedélyek, 2017. I-IV. negyedév” gyorstájékoztatójához

„2017 egészében 14 389 új lakás épült Magyarországon, 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma pedig 20 százalékkal 37 997-re nőtt” – idézte Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója a KSH pénteken megjelent gyorstájékoztatójának adatait.

A Cordia prognózisa szerint az idén az ingatlanfejlesztők által meghirdetett határidők alapján akár 10 000 új otthon is megkaphatja a használatba vételi engedélyt Budapesten, ami több mint háromszorosa a 2017-ben mért közel 2800-as értéknek. „Várakozásaink szerint lassuló ütemben, de tovább nőnek majd a kivitelezési költségek, ezért – valamint az új lakások iránti erős kereslet miatt – az új építésű otthonok áremelkedése sem áll meg. 2018-ban a fővárosi újlakásárak 8-10 százalékos növekedése várható” – fogalmazott a vezérigazgató.

„A kiadott új építési engedélyek száma ugyanakkor már 2018 év végétől csökkenésbe válthat, ha a kormány nem hosszabbítja meg vagy teszi véglegessé az új építésű lakóingatlanok 5 százalékos áfáját” – hívta fel a figyelmet Földi Tibor. E várható csökkenés oka, hogy az akkor elinduló projekteket már nem lehet majd befejezni 2019 előtt, márpedig a jelenleg ismert tervek szerint 2020-tól újra a 27 százalékos áfakulcs lesz majd érvényben az új lakások esetében.

Ajánlott cikk

Alig 5 hét, és a heavy metál istenei Budapestre érkeznek 40 éves jubileumi turnéjukkal.

Hosszú és rendkívül sikeres pályafutásuk tele van érdekes történetekkel, nézzük most belőle tízet: A banda …

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás