FRISSS!!!
Home / Címlap / A „vérvörös király” visszatér Budapestre – a Müpában lép fel a King Crimson!

A „vérvörös király” visszatér Budapestre – a Müpában lép fel a King Crimson!

A tavalyi amerikai koncertkörút után 2018-ban Európában turnézik a progresszív rock legrangosabb együtteseként számon tartott King Crimson. Sokak örömére most Budapest is csatlakozik az eddig bejelentett helyszínekhez, hiszen a zenekar Uncertain Times című turnéjának június 29-i állomása nem más lesz, mint a Müpa hangversenyterme.

A jövőre fél évszázados brit együttes a progresszív rock műfajának megkerülhetetlen szereplője, olyan együtteseknek kövezte ki az utat, mint a például a Yes vagy épp az Emerson, Lake & Palmer (Greg Lake a King Crimson basszusgitárosaként találkozott és barátkozott össze Keith Emersonnal, majd miután 1970-ben elhagyta az együttest közösen alapították meg az ELP-t). Bár leginkább a rock kategóriába sorolják őket, zenéjükben fellelhetőek a jazz, a klasszikus zene, a kísérleti zene, a pszichedelikus rock, a new wave, a heavy metal, a gamelán és még a folk bizonyos elemei is. Annak ellenére, hogy a rádiók igen ritkán játszották a dalaikat, az együttes még azelőtt igazi kultklasszikussá vált, hogy debütáló lemezük, az In the Court of the Crimson King napvilágot látott volna. Köszönhető mindez annak az 1969 nyarán adott koncertnek, amikor a londoni Hyde parkban mintegy 650 000 ember előtt a Rolling Stones előzenekaraként léphettek fel. Még ugyanebben az évben megjelent az első albumuk, amit a szakirodalom a rockzene egyik legkiemelkedőbb bemutatkozó albumának tart, a The Who gitárosa, Pete Townshend pedig egyenesen „hátborzongató remekműnek” titulált.     

1975-ös, első feloszlásukig még hat lemezt készítettek (In the Wake of Poseidon, Lizard; Islands; Larks’ Tongues in Aspic; Starless and Bible Black; Red), de a zenekar felállása közben gyakran változott. Amikor az alapító Robert Fripp 1974 végén bejelentette a feloszlást, hat évig valóban úgy tűnt, hogy örökre vége a Crimsonnak, ám Fripp belátta, hogy bizonyos zenéket kizárólag a King Crimson tagjaként képes megalkotni. A 80-as éveket leginkább az ő kísérleti hajlama határozta meg, a lemezeken megjelennek a gamelán, a folk és a drum and bass jellegzetes jegyei. Utolsó, tizenharmadik stúdióalbumuk 2003-ban jelent meg The Power of Believe címmel. Budapesten több alkalommal, több formációban is felléptek: először 1996-ban „dupla trióként” – Fripp, Belew, Levin, Bruford, Mastelotto és Gunn –, majd 2003-ban dupla duóként – Fripp, Belew, Mastelotto és Gunn – tértek vissza.

Ez alkalommal dupla kvartettként érkeznek a Müpába: az alapító-gitáros Fripp mellett három dobos, Pat Mastelotto, Gavin Harrison és Jeremy Stacey, a billentyűs Bill Rieflin, a gitáros-énekes Jakko Jakszyk, a basszusgitáros Tony Levin és a szaxofonos-fuvolás Mel Collins alkotja a zenekart. A koncertjükön megidézik a King Crimson valamennyi korszakát, a dalok között hat olyan darabbal, amelyet korábban koncertjeiken nem játszottak, megtoldva mindezt a legújabb, immár három dobosra írt szerzeményeikkel.

A turné június 13-án a lengyelországi Poznańban indul, és a november 16-i párizsi zárókoncertig összesen negyven alkalommal lép színpadra az együttes. A budapesti koncertre a jegyárusítás a Müpa+ hűségprogram arany és platina szintet elért tagjai számára február 22-én 10 órától, a nagyközönség számára február 23-án 10 órától indul a Müpa ismert jegypénztáraiban, illetve online a www.mupa.hu oldalon.

King Crimson

Uncertain Times

  1. június 29. péntek 20:00-22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/king-crimson-2018-06-29_20-00-bbnh

Az esemény Facebook oldala. https://www.facebook.com/events/172067326851089/

Ajánlott cikk

Alec Monopoly- két új TAG Heuer órán is megjelenik

Folytatván a híres utcai graffiti-művésszel történő együttműködést, az avantgarde svájci óragyár két új modellt mutat …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás