FRISSS!!!
Home / Címlap / Összeköltözik a Seven tagjaival Fodor Zsóka

Összeköltözik a Seven tagjaival Fodor Zsóka

Visszakapja régi szerepét Fodor Zsóka. A Barátok közt egykori házmestere ismét ebben a karakterben tűnik fel, ezúttal azonban a képernyő helyett az év egyik legnagyobb szuperprodukciójában, az április 12-én az Arénában rendezett Seven koncerten láthatja a közönség.

Egyedülálló, speciális koncertet ad Magyarország 7 sikeres férfi énekese, Gáspár Laci, Oláh Gergő, Kökény Attila, Emilio, Gitano, Takács Nikolas és Freddie SEVEN néven. Az énekesek a közös duettek mellett egymás legnagyobb slágereit adják majd elő, és szintén kizárólag ezen alkalommal a hangszeren is játszó énekesek szupergroupot alkotnak, hogy egymást kísérjék a koncert során.

A produkció nem csupán zenei repertoárját tekintve lesz különleges, de Magyarországon eddig sosem látott, egyedi, grandiózus színpadképet is kap. Az április 12-i Aréna koncert színpadára egy két szintes, 10 lakásos társasházat építenek fel a szervezők: minden énekesnek saját lakrésze lesz, berendezve a saját stílusa szerint. Ebben a színpadra álmodott házban zajlik majd a koncert, ebben énekelnek, zenélnek vagy éppen figyelik egymás produkcióját az énekesek.

A gigantikus háznak lépcsőháza, recepciója és természetesen „házmestere” is lesz. A gondnok szerepére Fodor Zsókát kérték fel, aki árgus szemmel figyeli majd a ház rendjét, és egyúttal ellátja a koncert műsorvezetői feladatát is.

–        Koromra való tekintettel, akikért én rajongok és fiatalemberek, sajnos legtöbbször nem csak a fiaim, hanem az unokáim is lehetnének. Boldog vagyok, hogy a Seven produkcióban 7 olyan ország kedvence fiú vesz körül, akikért én is rajongok, és akiknek most végre beleszólhatok az életébe is. Hajrá fiúk, vigyázat jövök! – mondta Fodor Zsóka.

Seven koncert az Arénában április 12-én.

Jegyek kaphatók az Interticket országos hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

https://www.jegy.hu/program/a-seven-limited-edition-koncert-86454

 Facebook oldal:

https://www.facebook.com/sevenlimitededition/ 

Esemény:

https://www.facebook.com/events/729098050633830/

Ajánlott cikk

Besenyei Péter vezetésével vették birtokba az eget a Red Bull Air Race legjobbjai

Minden szem az égre szegeződött szerda délután, amikor versenyrepülők zúgtak fel az égen Budapest felett. …

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás