FRISSS!!!
Home / Sztárvilág / Gál Kristóf: Ha nem váltok, nagyon rövid időn belül egy igazi megkeseredett színész leszek

Gál Kristóf: Ha nem váltok, nagyon rövid időn belül egy igazi megkeseredett színész leszek

Lovász László ma este a színészből rendőrségi szóvivővé vált Gál Kristófot látja vendégül, aki őszintén beszél szakmai váltásának okairól, magánéletéről, valamint házassága megmentéséről. A VIASAT3 műsorában elárulta azt is, hogyan fogadta a Színművészeti legendás Máté Gábor osztálya azt, hogy otthagyja a színészi pályát.

Gál Kristóf a Színművészeti Főiskolát többek között Kovács Patrícia, Jordán Adél, Mészáros Máté és Fenyő Iván osztálytársaként végezte. Négy évig dolgozott színészként, amikor úgy érezte, ez nem neki való, inkább rendőrnyomozó szeretne lenni. A rendezőktől számos pozitív visszajelzést kapott, mégis azt érezte, nincs a helyén. Közben a magánéletében a feleségével is kezdtek eltávolodni egymástól, és rádöbbent, ha nem változtat, az könnyen a házasságuk végéhez vezethet. Akkorra már a második gyermekük is megszületett, és úgy érezte a színészet mellett apaként sem tud az lenni, aki igazán szeretne.

„Elkezdtem felismerni, hogy nem látom magamat 40 évesen boldog színészként, hanem szomorú, megkeseredett, esténként a pultot támasztó, rossz esetben két feles, jobb esetben egy sör melletti színész lesz belőlem. Tehát valami nagyon mást kell találni, valami nagyon mást kell csinálni” – vallott érzéseiről a VIASAT3 műsorában.

Kamaszként a színészet mellett a nyomozói pálya érdekelte. A 2006/2007-es évadban kezdett el motoszkálni benne ez a kamaszkori álom, amelynek hatására végül elkezdett ezirányban gondolkodni és utánajárni a lehetőségeinek. A színházból való távozása nem volt egyszerű, Egerben ráadásul Máté Gábor rendezett volna a következő évadban egy darabot, ahol nagyon fontos szerepe lett volna.

 

 

„Nem esett nekik túl jól, finoman szólva. De nyilván addig nem mondhattam, hogy engem ne rakjatok bele a következő évadba, amíg nem volt valami biztos” – mesélt távozásának körülményeiről Lovász Lászlónak.

A feleségét másodéves korában ismerte meg, ő egy évvel alatta járt báb szakra. 14 éve házasok, 2 év udvarlás után kérte meg a kezét. 2003 nyarán házasodtak össze és decemberben tudták meg, hogy felesége terhes. Rita odaadó édesanya, aki támogatta Kristófot a színészi pályán, de a váltásban is mellette állt. Kristóf új munkahelye kezdetben a kapcsolatukra is jó hatással volt.

„Egyfajta rendszer került az életünkbe, ami a színházi életforma sajátossága miatt addig nem volt. Ott volt is egy kicsi felfutó ága ennek a rossz irányba elment házasságunknak” – ismerte el az egykori színész.

Az új munka hozta élményekkel a felesége azonban nem tudott mit kezdeni, Rita egyre inkább úgy érezte, egy idegennel él együtt. Az alapdolgokat megbeszélve, mint két jóbarát kezdtek egymás mellett élni. Ez az időszak három évig tartott, majd feleségét 2010-ben elhívták Kecskemétre játszani.

„Akkorra ő, az addig háttérbe húzódó, addig a férjem szempontjait is figyelembe veszem feleség egyszer csak azt mondta, hogy jól van, Szívem, most én jövök” – árulta el.

A család Kecskemétre költözött, Kristóf ekkor került a rendőrségen belül megyei szinten a szóvivői pályára, majd 2016 nyarán kezdett el az ORFK-nál szóvivőként dolgozni. Pestre költözött, feleségével csak hétvégente találkoztak. Kristóf nagyon felszabadult ebben az új helyzetben, Ritát viszont megviselte. Érzéseiket, addigi kapcsolatukat végül a gyömrői házuk lépcsőjén tisztázták.

„Annyira másnak éreztem őt, mint hosszú éveken keresztül. Egyszer csak ott volt velem egy szinten és kíváncsi volt rám. Hét éve nem láttam ilyennek a feleségemet, ennél izgalmasabb nincs, persze, nézzük meg, hogy mi lesz ebből. Mint a hülye kamaszgyerekek egymásba szerettünk ettől. Olyan régóta hordozott, de kellő érzelmi intelligenciával elfogadott és feldolgozott dolgokat tudtunk egy pillanat alatt szinte elengedni” – vallott csillogó szemmel házasságuk történetéről a ma esti műsorban.

A színház Kristófnak nem hiányzik, minden nyáron két hetet tölt a régi osztálytársaival, neki ez elegendő.

Lakástalkshow minden héten hétfőtől csütörtökig késő este a VIASAT3-on.

 

Fotókredit: VIASAT3/Labancz Viktória

Ajánlott cikk

Szenzációs! Nemzetközi dalpremierrel startolt az új magyar supergroup!

Induló zenekar csak álmodhat olyan bámulatos kezdésről, ami a Charme zenekarnak megadatott: a startpisztoly eldördülése …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás