FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Életmód / Feleslegessé teszi az egyetemeket a technológia?

Feleslegessé teszi az egyetemeket a technológia?

Az idei év végére várhatóan már több millió ember munkáját felügyelik majd robot főnökök világszerte, a mai iskolások kétharmada pedig jelenleg még nem létező munkakörökben fog dolgozni a jövőben. Az egyetemeknek a nehezen automatizálható munkákhoz szükséges készségeket kell fejleszteniük, hogy versenyelőnyt biztosítsanak az embereknek a gépekkel szemben – hangzott el a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) TEDx eseményén.

A Dimensional Research kutatása szerint tavaly globálisan több információ keletkezett, mint az elmúlt 5000 évben összesen. A Világgazdasági Fórum (WEF) riportja pedig rámutat arra, hogy az általános iskolai tanulmányaikat most megkezdő gyerekek 65 százaléka felnőtt korában olyan munkakörben dolgozik majd, ami jelenleg nem is létezik. A diákokat ma még fel nem talált technológiák használatára, valamint még fel nem ismert problémák megoldására kellene sikerrel felkészíteniük az intézményeknek. Ezeknek a hallgatóknak az egyetemről kilépve egy teljesen új munkakörnyezetben kell majd bizonyítaniuk, mivel a Gartner előrejelzése alapján már idén akár 3 millió ember munkahelyi teljesítményét értékelhetik intelligens gépek.

„A technológiai fejlődés fizikailag ugyan nem szünteti meg az egyetemeket, tevékenységüket azonban újra kell gondolni. Az egyetemi oktatás fő pilléreit a szaktudás átadása, a készségfejlesztés és a közösség szervezés jelenti. A felsőoktatás ugyanakkor a jövőben nem határozhatja meg az alapvető szakmai ismereteket, az oktatóknak a tudományágak fokozatosan bővülő és változó területeit kell bemutatniuk a diákoknak, hogy közülük maguk választhassák ki az érdeklődésüknek megfelelőt. Az egyetemeknek gondolkodni kell megtanítaniuk a hallgatókat, újfajta látásmódot biztosítva, hogy fel tudjanak készülni az állandó változásra. Az oktatási intézményeknek fel kell vállalni, a hallgatóknak pedig el kell fogadni, hogy a tanulás nem ér véget a diploma megszerzésével” – hangsúlyozta Tóth Ágnes, a METU vezérigazgató-helyettese, A tudás almája című TEDx eseményen.

A WEF elemzése szerint 2020-ban a munkaerőpiaci érvényesüléshez nélkülözhetetlen készségek közé tartozik majd a komplex problémamegoldó képesség, a kognitív rugalmasság, a kreativitás, a csapatmunka, az érzelmi intelligencia és a kritikai gondolkodás. A McKinsey kutatása pedig kiemeli, hogy a legnehezebben automatizálható munkakörök közé tartozik az emberek irányítása, az oktatás, valamint a kreatív és kritikus gondolkodást igénylő feladatok.

Tóth Ágnes úgy véli, az egyetemeknek olyan inspiráló közösségi tereket kell biztosítaniuk, ahol oktatók és hallgatók sikeresen tudnak együttműködni, legyen az egy tanterem vagy egy kávézó. A tanulás akkor a leghatékonyabb, ha élményeket, érzéseket vált ki, ebben pedig a közösségnek, a személyes jelenlétnek van meghatározó szerepe. Az egyetemek létjogosultságát erősíti, hogy az online oktatás lemorzsolódási mutatója jóval magasabb, mint a személyes jelenléttel zajló képzéseké: a résztvevők 90 százaléka nem fejezi be a virtuális térben zajló kurzusokat.

A világszerte ismert, és számos globális kezdeményezést inspiráló TED-eseménysorozathoz kapcsolódva, a METU A tudás almája című fóruma a modern információs társadalom kihívásait, az információhoz és tudáshoz való viszonyunkat, valamint a jövő tervezhetőségének kérdéseit vizsgálta egy fél napos rendezvény keretében. Tóth Ágnes előadása online is megtekinthető a következő linken: 

Ajánlott cikk

Légy fitt a gyógynövények erejével ősszel is!

Az őszi újrakezdés a pihenős-meditálós hónapok után ismét nagy lendületet igényel tőlünk. Ezek a hónapok …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás