FRISSS!!!
Home / Szórakozás / Sport / A HELL pilótája, Tassi Attila a 2017-es Év Junior Autóversenyzője

A HELL pilótája, Tassi Attila a 2017-es Év Junior Autóversenyzője

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Gyorsaság Szakága a megszokottól későbbi időpontban ugyan, de annál nagyobb sikerrel tartotta meg a 2017-es évre vonatkozó díjátadó gáláját, melyen a tavalyi TCR International Series ezüstérmese, Tassi Attila is elismerésben részesült.

Kétségtelen, hogy az elmúlt években ismét felfelé ível a magyar autósport csillaga, hiszen egyre több nemzetközi siker és elismerés éri hazánk autóversenyzőit. A szakma egyre inkább elismeri Magyarország legjobb pilótáit és folyamatosan kerülnek elő az újabb tehetségek. A tavalyi év egyik legnagyobb sikerét – túraautó kategóriában – Tassi Attila tudhatja magáénak. A mindössze 18 éves pilóta ugyanis élete második TCR szezonjában végig versenyben volt a végső győzelemért, végül az előkelő második helyen végzett.  A kimagasló teljesítményt az Autósport és Formula magazin is díjazta tavaly decemberben, így Attila a Top 50 magyar autóversenyző lista második helyére került, január 6-án pedig az MNASZ ünnepélyes díjátadó gáláján érte az újabb megtiszteltetést, amikor elnyerte az Év Junior Autóversenyzője címet.

A 2017-es szezont Attila példaképe, Michelisz Norbert csapatában, a M1RA-ban versenyezte végig. A tavalyi évben nyújtott teljesítményért az MNASZ díjátadóján a M1RA az Év csapata, Michelisz Norbert pedig az Év autóversenyzője címet nyerte el, így a boldogságban büszkén osztozhatott a csapat.

A HELL ENERGY fiatal tehetségének azonban nem szállt fejébe a siker. Továbbra is keményen edz és kitartóan készül, hiszen hamarosan indul az új szezon, ahol a cél nem más, mint a dobogó legfelső foka.

Ajánlott cikk

A legmenőbb social media sztárokkal ünnepelte huszadik születésnapját a JOY

Második alkalommal díjazta a közösségi média legmeghatározóbb szereplőit a JOY magazin. A Social Media Award …

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás