FRISSS!!!
Home / Címlap / Szőnyi Ferenc újabb kíméletlen versenyen mérettette meg magát

Szőnyi Ferenc újabb kíméletlen versenyen mérettette meg magát

Szőnyi Ferenc, ultratriatlon világbajnok, az idei évben nyújtott hihetetlen teljesítményéhez méltóan fejezte be az évet. Decemberben ugyanis embertelen körülmények között vágott neki egy újabb kihívásnak a csodálatos Izlandon.

December 16-án Izlandon, kíméletlen körülmények között, hóval, faggyal, esővel szembe szállva, egy 24 órás Spartan Race Ultra világbajnokságon indult a Racemachine, 30 magyar társával együtt. A verseny távját egy teljes napon át kellett ismételnie a résztvevőknek – a 10 kilométeres kört 580 méteres emelkedőn kellett teljesíteni, amelyen 20 akadály állta a versenyzők útját. A rendkívüli körülmények között zajló versenyre már maga a felkészülés sem volt egyszerű, hiszen egy ilyen típusú megmérettetéshez speciális edzésre és kiképzésre van szükség mind fizikálisan, mind mentálisan. Éppen ezért az elhivatott Szőnyi az edzések mellett októberben Eplényben, egy Spartan Race versenyen is részt vett, amolyan bemelegítés gyanánt. Izlandon aztán szembesült a könyörtelen valósággal: egy ilyen versenyre Magyarországon szinte lehetetlen felkészülni: a szigeten a havazást jeges eső váltja, a szél megállíthatatlan és naponta mindössze 4 óra hosszára kel fel a nap.

„Az elképesztő magassági görbét fokozta a szinte mászhatatlan közeg: guruló laza szikla, hó, jég és sár. A tetőn 60-70 km/órás szél fújt és körülbelül -2, -4 fok volt, bár ez a második körben enyhült kicsit, ekkora azonban szakadni kezdett az eső. Az akadályok – függeszkedő, húzó, emelő, mászó számok – csak lassították gyötrelmünket. Már a 2. körnél teljes ruhacserére volt szükség. Ezt követően a 3. és 5. körnél is. Szerencse volt, hogy sok mindenre készültem, szinte minden felszerelésem duplikálva volt.” – mesélte a versenyről Ferenc.

A körök között persze tartott némi pihenőt, amikor is a hidratálás mellett egy kis plusz energiával is feltöltekezett a HELL STRONG COLA és egy kis banán, na meg egy kevés csokoládé segítségével.

A nehéz körülmények ellenére Szőnyi remekül teljesített. A versenyen összesen körülbelül 1000-en indultak a 300 és a 700 méteres sprint távon, valamint a 24 órás versenyszámban, azonban csak 320-an értek célba. Ferenc a korcsoportjában a 18. helyen végzett, de szerinte ennél a versenynél nem fontos a helyezés: „Már a megkeresés is nagy büszkeség volt számomra, hogy az induló magyar csapat fogadott a tagjai közé! Nem számít az eredmény, csak a teljesítmény! Aki itt volt, aki végig csinálta, az mindenki győztes volt!” – mondta a versenyről hazatérve.

Ajánlott cikk

 Több száz rászoruló családot támogat tüzelővel az Ökumenikus Segélyszervezet                                                                                      

Világbajnokok is segítettek az első adomány átadásában A hideg idő beálltával megsokszorozódik az adománytűzifát kérők …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás