FRISSS!!!
Home / Galéria / Önzetlen segítőinek mondott köszönetet az Ökumenikus Segélyszervezet az Önkéntesek Világnapján  

Önzetlen segítőinek mondott köszönetet az Ökumenikus Segélyszervezet az Önkéntesek Világnapján  

A kitüntetettek között volt Vastag Csaba énekes is, aki 5 éve segíti a segélyszervezet munkáját
December 5-ét az ENSZ nyilvánította az önkéntesek világnapjává. E jeles nap alkalmából az elmúlt évek során végzett lelkes, kitartó és önzetlen munkáért mondott köszönetet önkénteseinek az Ökumenikus Segélyszervezet az ’Adventi Ünnep a Bazilikánál’ rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjánál.

Az elismeréseket Lehel László elnök-igazgató és Vastag Csaba, a Segélyszervezet önkéntese adta át olyan segítőknek, akik az elmúlt években kiemelkedően sok segítséget nyújtottak a szervezet munkájában. A kitüntetettek között volt többek között Bakos Piroska híradós, műsorvezető is, aki az elmúlt években a segélyszervezet „magyar hangjaként” vált az ökumenikusok önkéntes közösségének oszlopos tagjává. Első szerepvállalása, a 2013-as Iskolakezdés együtt! segélyakció óta számos adománygyűjtő, illetve szemléletformáló kampány szpotjának elkészítésében vett részt önkéntesként. Így például a segélyszervezet napokban bemutatott adventi tévés és rádiós felhívásaiban is az ő hangja hallható. Lehel László köszöntőjében kiemelte: Piroska szerepvállalása kiemelkedő példája annak, mikor valaki nem csupán az idejét áldozza egy jó ügyre, hanem szakmai tudásával nyújt felbecsülhetetlen segítséget.

Az elismerő okleveleket átvevők között volt olyan önkéntes, aki munkája mellett hétvégéit áldozza fel, hogy segíthessen, többek között a segélyszervezet egyik hajléktalanokat támogató intézményében. Egy másik önkéntes pedig, aki pont egy éve kapcsolódott be a szervezet munkájába, mára már a budapesti Bazilika előtti Adománypont egyik házigazdája, miközben gyerektáborokban vagy éppen ruhaválogatásban is több alkalommal segített.

Az elismerések átadásakor elhangzott, hogy az önkéntesek mindig önzetlenséggel és alázattal végezték a rájuk bízott feladatot. Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy az önkéntes csapat olyan háttérbázis, akik nélkül kevesebbet tudna vállalni a segélyszervezet, ezért nagyon hálás mindenkinek, aki önzetlen munkájával csatlakozik a rászorulókat segítő munkához. Mint mondotta, a számok tükrében ez mintegy 1.000 fő 10.000 óra önkéntes munkáját jelentett a gyakorlatban.

Az elismerések átadását követően következett a meglepetés: Vastag Csaba nem számított rá, hogy a rendezvény során díjazóból díjazottá válik. Az elnök-igazgató az ismert énekeshez fordulva elmondta, hogy Vastag Csaba, 2012-ben, éppen advent időszakában kapcsolódott be első alkalommal a Segélyszervezet munkájába. Először meghívott vendégeként vett részt a segélyszervezet egy-egy sajtónyilvános eseményén, ám a vendégből hamar barát és elkötelezett önkéntes lett.

Ma már szinte nincs olyan kampánya a segélyszervezetnek, melyben a népszerű énekes ne venne részt, legyen szó gyermekprogramokról, ételosztásokról, vagy éppen jótékonysági koncertről. Lehel László külön is a köszönetet mondott Vastag Csabának, azért hogy személyes példamutatásán keresztül a segélyszervezet felhívásai, üzenetei fiatal rajongók tömegéhez juthatnak el. A köszönő szavak mellett Lehel László egy az elmúlt 5 év emlékezetes pillanatait megörökítő fotómontázst adott át az énekesnek. Vastag Csaba köszöntőjében a képek kapcsán néhány meghatározó élményét elevenítette fel.
fotó: Fekete Dániel / MÖS

Ajánlott cikk

Étvágy a könyvbemutatóra

December 14-én 17.00-kor mutatja be az Írók Boltja Poós Zoltán rendszerváltás idején játszódó Étvágy az …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás