FRISSS!!!
Home / Címlap / Megjelent a kínai Megasztárban dobogós magyar énekesnő első saját dala

Megjelent a kínai Megasztárban dobogós magyar énekesnő első saját dala

Szigeti Juli első videóklipjének főszereplője, Madár Tamás, a Balkán Fanatik egykori frontembere

A kínai tehetségkutatón korábban szenzációs magyar sikert elérő Szigeti Júlia Légy erős című első saját dalát Bartha Ákos Dannonával, a ManGoRise frontemberével közösen írta.

A kínai Megasztár zsűrije után a hazai közönség szívét is igyekszik rabul ejteni Szigeti Júlia, aki rengeteget dolgozott azon, hogy végre megjelenhessen első saját szerzeménye.

– Kínában a tehetségkutatók után egész Shandong tartomány területén koncerteztünk a zenekarommal különböző fesztiválokra, rendezvényekre hívtak minket, majd később Európába visszatérve Londonban építettem a karrieremet, jam session-öket szerveztem- meséli Juli a kínai sikert követő évekről.

– Régóta vágytam arra, hogy megszülethessen első saját dalom. Az idáig vezető úton azonban rendkívül sok akadállyal, nehézséggel találkoztam, és nagyon sok erő kellett ahhoz, hogy mindig tovább tudjak menni. Gyerekkorom óta folyamatosan képzem magam, tanultam Németországban a Modern Music School-ban, itthon pedig magánórákat vettem Berki Tamástól és Kanizsa Ginától.

– Néhány éve a jazz szakma nagy neveivel van szerencsém együtt játszani. Az egykori Benkó Dixieland zenészeivel, akik ma Dixie Kings of Hungary néven ismertek, illetve az Oláh Dezső Trióval. Ezen felül most két zenekar is felkért, hogy legyek az énekesük. Minden lehetőséget szeretnék megragadni, mert ebben érzem igazán, hogy önmagam lehetek.

– Fontos számomra, hogy a dal mondanivalója elérjen a közönséghez, és szórakoztassam, megnevettessem, megtáncoltassam, elgondolkoztassam őket. Nem minden a munka és a pénz hajhászás, bele lehet őrülni az állandó hajtásba, a szürkeségbe, mindennapi rutinba, miközben elfelejtjük kik is vagyunk valójában, miről álmodtunk régen, mitől vagyunk boldogok. Ha ezt elfelejtjük, sosem leszünk igazán teljesek.

A Balkán Fanatik egykori frontemberének, Madár Tamásnak a főszereplésével készült klip is ezt hivatott tükrözni. Álom, hobbi, boldogság vs. munka, hajtás. Meg kell találni az egészséges egyensúlyt.

– Magát a dalt Bartha Ákos Dannonával, a ManGoRise frontemberével írtuk közösen. Emberileg rögtön megtaláltuk a közös hangot, szakmailag viszont időbe telt mire összecsiszolódtunk, de végül is kiteljesedtünk mind a ketten a dalban. A jazzes dallamosságból indult ki, de a modern zene nagyszerű elemeivel felöltöztetve. Zenémmel a jövőben a célom, hogy a dallamos, swinges (dögös) hangzást modern eszközökkel élesszem újra – mondta el Juli.

Ajánlott cikk

Megvan a közönségszavazatok alapján továbbjutó a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny döntőjébe

„A legjobb dirigálási mód: füllel dirigálni. Jó fül kell, és a többi megy magától” – …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás