FRISSS!!!
Home / Címlap / Ma indul a Fiatal Vállalkozók Hete

Ma indul a Fiatal Vállalkozók Hete

A Budapesti Vállalkozók Napjával vette kezdetét hétfőn a jubileumi, tizedik Fiatal Vállalkozók Hete. A 18 és 40 év közötti fiatalokat megszólító ingyenes rendezvényen várhatóan idén is közel tízezren vesznek majd részt. Országszerte 10 helyszínen várják az érdeklődőket.

A mindenki számára ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött eseményen ezúttal is a gazdasági utánpótlás-nevelés, így a vállalkozásösztönzés, a mentorálás és a továbbképzés kerül a középpontba.

A programsorozatot már tíz éve rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ), és idén először a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) is társszervező. Az elkövetkezendő napokban prezentációk, kerekasztal-beszélgetések és workshopok során a résztvevők első kézből juthatnak máshol nem hozzáférhető információkhoz.

A Fiatal Vállalkozók Hete tematikus napjain a fiatalok inspirációt meríthetnek egy startup, egy cég beindításához. A hétfői Budapesti Vállalkozók napja után kedden az Üzlet és Karrier napját, szerdán a Digitális E-Volució napját, csütörtökön pedig a Vállalkozz Határok nélkül napot tartják majd meg.

A kiemelt előadók közt találjuk Budapesten Krisán Lászlót, a BKIK elnökét, Béres Alexandra fitneszedzőt, Tóth Ákost, az Utazómajom alapítóját, Schiffer Miklós divattanácsadót és Oláh Zsanettet, a Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatóját is.

A Fiatal Vállalkozók hete összesen tíz helyszínen várja az érdeklődőket. Budapest mellett Győrben, Gyöngyösön, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron, Nyíregyházán, és Zalaegerszegen is programokkal készülnek.

Pénteken átadják az ország legrangosabb fiatal vállalkozói kitüntetését, az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat is. A díjjal a FIVOSZ azokat a mindennapi hősöket tudja vállalkozó nagykövetté nyilvánítani és a többiek számára megmutatni, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag.

Az eseménysorozatra a Global Entrepreneurship Week nemzetközi mozgalom keretében kerül sor, mely a világ legnagyobb vállalkozásösztönző rendezvénysorozata.

A várható programokról, előadásokról és az előadókról részletesebben a fiatalvallalkozokhete.hu internetes oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Ajánlott cikk

Arun lett a kiselefánt neve

A szavazásra bocsátott nevek közül ez kapta a legtöbb voksot Péntek délig lehetett szavazni a …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás