FRISSS!!!
Home / Élet+Stílus / Életmód / A tánc test és lélek harmóniája

A tánc test és lélek harmóniája

Az Oktogon Tánciskola keretén belül a közeljövőben több, hiánypótlónak szánt tanfolyam is indul. Ezek helyszíne a táncstúdió a VI. kerület, Kmety György utca 15 alatt lévő új oktatóterme lesz. Az új helyszín minden tekintetben megfelel az elvárásoknak, a nagy tükrös táncterem húsz ember számára kényelmes, az öltözők és mellékhelyiségek kulturáltak, a recepción minden kérdésünkre választ kapunk.

A tanfolyamok lényegéről, a várható hangulatról azonban a leghitelesebb források, a tanfolyamokat tartó oktatók beszéltek.

Almási Judit, aki már régóta mozog otthonosan a tánc világában – metálhigiéniás szakember és pszichodráma vezető – tartja az örömtánc elnevezésű kurzust. Véleménye szerint ez igazából nem is egy tanfolyam, hanem egy olyan klub, ahol mindenki pozitív élményeket szerezhet mozgás által. Abban mindenképpen különbözik a szokványos társastánc tanfolyamoktól, hogy ide nem szükséges partnerrel jönni. A tanfolyam résztvevői – függetlenül a nemek arányától – egyaránt táncolnak páros táncokat, körtáncokat, kontratáncokat (a táncosok egymással szemben két sorban vagy négyes csoportokban és párcserékkel, láncfűzésekkel megfűszerezett lépéskombinációkat táncolnak) – vagy a ma oly népszerű blokktáncokat is. Az örömtánc kurzuson annyira egyszerűek a lépéskombinációk, amik tulajdonképpen sétalépések, apró variációkkal, hogy a részvétel nem igényel semmilyen előképzettséget. Elég egy cseppnyi ritmusérzék, s a mozgás szeretete, s az, hogy legyen kedve a változatos zenékre – klasszikustól a népzenéig, swingtől a latin zenéig – kipróbálni a ritmusérzékét. Mindenki a saját lépéskombinációját táncolhatja el, s az is különlegesség, hogy még a páros táncokat is egy köríven vezetik végig. A táncok folyamatában, a partnercseréknek köszönhetően, állandóan alkalmazkodni kell az új párunkhoz, ezáltal erős közösségi érzés is kialakul a tanfolyam résztvevői között. Nálunk minden zenére külön tánc van, amit meg kell tanulni. Ezt a táncformát – ami Magyarországon újdonságnak számít – 40 évvel ezelőtt egy német táncpedagógus találta ki, az érettebb korosztálynak, nincsenek benne ugrások, akrobatikus elemek, sőt még a forgások is csak két ember közös tengelye mentén zajlanak.

A tanfolyami foglalkozások hetente egyszer szerda délután 6 órakor kezdődnek. Ez az időpont lehetőséget ad, hogy azok is el tudjanak ide járni, akik az egész napos fárasztó munka után vágynak egy kis üdítő könnyed testmozgásra. Az órák önállóan is megállják a helyüket, a tematika úgy épül fel, hogy egy-egy foglalkozás, egy önálló táncegység, így akinek kimarad esetleg egy alkalom, az sem lesz elmaradva a többiektől.

Kupovits Barbara Kyra, 25 éve táncol, és 15 éve foglalkozik táncoktatással, egészségtan tanár, szociológus, képzett táncpedagógus. Ő egy teljesen más jellegű, de szintén nagyon érdekes tanfolyam – szerdánként, este 8-9 között – a Pearlesque oktatására vállalkozott.

A Pearlesque egy kreált stílus, a tánciskolában minden órán van egy pici technika tanulás, sokszor elmozdulnak a hallgatók az improvizáció felé. Az alapokra építve, a kisebb kombinációk ezután szabadon – akár közösen – összerakhatók. A zenei világ azokból a korszakokból – a múlt század húszas és hatvanas éveiből – tevődik össze, amikor a nő még igazán nő volt, hiszen az óra lényege hangsúlyozottan a nőiség kérdése. Bár talán nem tűnik fontosnak, de a külső megjelenéssel is – magas sarkú cipő, szoknya, smink – ki kell fejezni a nőknek nőies mivoltukat. Korosztály tekintetében széles a sáv, húsztól kezdődően, szinte felső korhatár nélkül.

Ennek az irányvonalnak az is lehetne a neve, hogy mozgáson keresztüli nőiség fejlesztő tánctréning. Ebből kitűnik, hogy ide a gyengébb nem képviselőit várják, akik szeretnék megismerni a bennük rejlő női karaktert, a női lélek rejtett kis bugyrait, a táncon, a lépéskombinációkon keresztül. A foglalkozást egyaránt lehet táncórának és terápiának is felfogni, hisz manapság a jelentkezők nem csak tánctudásukat szeretnék fejleszteni, de tagjaivá kívánnak válni egy közösségnek is. A Pearlesque kifejezetten koncentrál arra a manapság nehéz – de sokak által igényelt – témára, hogy egy nő, milyen módon élje meg, hogyan fejezze ki, a benne szunnyadó, de sokszor nehezen előhívható nőiességet. Az órákon nem csak mozognak a hölgyek, de folyamatosan szóban is elmondhatják érzéseiket, véleményüket a saját női szerepükkel kapcsolatban. Természetesen mindenki ki csak annyit, és olyan mélységig adja ki magát, amennyit gondol. De a tapasztalat azt mutatja, hogy ezeken a beszélgetéseken oldódnak a gátlások, megnyílnak a lelkek, felszabadulnak a magukba fojtott érzések. Minden nőnek – kortól, státusztól függetlenül – el kell tudnia helyeznie magát az adott családi, társadalmi közegben s ezek az órák elősegítik, hogy mindenki még jobban megtalálja helyét, szerepét az őt körülvevő világban. Ehhez kulcsszavak, az önbizalom, önbecsülés, önelfogadás átgondolása és megfelelő értelmezése. Bár mindenki nehezen vállalja fel az éppen aktuális problémáit, de ezt is segítik a foglalkozások, hisz vélhetően, aki beiratkozik majd a tanfolyamra, az késznek, képesnek érzi magát arra, hogy őszintén szembenézzen önmagával. S jó eséllyel minden nő arra is számíthat, hogyha jobban tisztában lesz önmagával, akkor párkapcsolatában is sikerül kiküszöbölnie az esetleg felmerült férfi-nő konfliktusokat.

Az órákon ki kell mozdulnia mindenkinek a kényelmes komfortzónájából, és megtalálni azokat a dolgokat, amikkel harmonikus kapcsolatba lépve kiteljesedhet és boldog lehet. A foglalkozásokat Kyra személyre szabottan tudja vezetni. Ebben az is segíti, hogy a testmozgás, a tánc, – tartásunk, nézésünk, által – a szakembernek sok mindent elárul a belső érzésekről, az esetleges kétségeinkről. Akik folyamatosan járnak a Pearlesque-re azok egy idő után már önmaguk is fontosnak tarják a nőies, viselkedést, megjelenést, már nem csak a táncteremben, de a való életben is.

Kyra egy másik új tanfolyam beindításánál is vállalta a tanár szerepét, ezt úgy hívják Bellykízz. Ennek ideje közvetlenül a Pearlesque utáni szerda 9-10 közötti egy óra, s erre a képzésre is csak hölgyek jelentkezhetnek.

Ez a táncforma lényegében a hastánc és a kizomba – ez eredetileg angolai társastánc – kombinációja. A kizombának a zenei palettája mára kiteljesedett minden zenei stílusra. Tartalmaz kombinációkat és figurákat, de természetesen van alaptechnikája is. Improvizatív jellegéből adódóan a férfi meghatároz egy irányt, de a követés, a tánc díszitése már a hölgyek feladata. Mi a tanfolyamon a Bellykizz női oldalával foglalkozunk, ez férfi nélkül táncolva is látványos és kiemelkedő. Ezt jól össze lehet párosítani a hastánc elemeivel – ahol az alap a kiemelt csípőmozgás – és a hastánc sajátos izolációs tartalmával. Ezekhez egy csipetnyi lábtechnika vegyül a tangóból, s ezek összessége lett – kiemelve a páros táncból – egy látványos nőies stílusú tánc.  Fontos megjegyezni, hogy mindkét stílus saját, egyedi, Kyra dolgozta ki őket, így ezeket a mozgásformákat máshol nem lehet megtanulni, csak nála.

Aki pedig ingadozik, hogy szabadidős kikapcsolódásnak a táncot válassza-e annak figyelmébe ajánljuk az alábbi tényeket. A tánc három szinten hat: testi, lelki és szellemi szinten. Az első kettőt bárki megtapasztalhatja önmagán is, hisz a kellemes tánc közben szinte nem érzünk fájdalmat, s lelkünk sokszor eufórikus érzésbe kerül. Emellett a táncban – s ez különösen vonatkozik az örömtáncra – meg kell tanulni a lépések egymásutániságát, hisz egy adott koreográfiát táncolunk egy adott zenére. Erről pedig kimutatták, hogy az agynak ez a tanulási folyamata segít a szellemi frissességet megőrizni, s ez által mindenkit sikeresen megóv a nemkívánatos szellemi hanyatlástól.

Tölgyesi Tibor

fotó: Tanzen ab der Lebensmitte – Österreich

Oktogon

Ajánlott cikk

Új fitnesz-őrület Magyarországon

A Bungee fit egy gumikötél segítségével történő mozgásforma, amely az edzők szerint úgy fejleszti izmainkat, …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás