FRISSS!!!
Home / Címlap / Díjak átadása a METU Diplomaosztóján

Díjak átadása a METU Diplomaosztóján

Bemutatjuk ART Diploma díjasainkat, a Harsányi István Hallgatói Díj nyertesét, valamint a Zuglói Polgármesteri Hivatal diplomadíjasát

2017. szeptember 15-én került sor a Budapesti Metropolitan Egyetem 2017-ben végzettjeinek ünnepélyes diplomaosztójára. Az eseményen több díjat is kiosztottak: az ART Diploma idei díjazottjai és a Harsányi István Hallgatói díj nyertese is átvette elismerését. Emellett a Zuglói Polgármesteri Hivatal által adományozott diplomadíj is átadásra került.
A Budapesti Metropolitan Egyetem 2016-ban a művészeti mesterképzéseken diplomázó, legjobb eredményt elért hallgatók tanulmányi, szakmai, közösségi munkája elismerésére ART Diploma díjat alapított. Az ART diploma díj odaítélésénél fontos szempont a hallgató szakmai teljesítménye az oktatásban, és részvétele a különböző külső szakmai pályázatokon, fórumokon, mellyel az egyetem jó hírnevét erősíti. A díj odaítéléséről szakmai javaslatra a művészeti rektorhelyettes és az általános rektorhelyettes döntött.

2017. évi METU Art Diploma díjazottak:

BARTUS ANDREA

Andrea Kézműves alapszakunkon, majd idén Divat- és textiltervezés mesterszakunk textiltervezés specializációján diplomázott. Munkáival részt vett többek között az 5. Textilművészeti Triennálén, a Texhibition kiállításon a Bálnában, a  New Craft 2015 tárlaton Szentendrén, a frankfurti Heimtextilen. Szerepelt a Műcsarnok Enter kiállításán, de találkozhatott a nagyközönség alkotásaival a METU Design hetes programjain és a tihanyi Artplaccon is.

Diplomamunkája – az EncyclopediaXVII – lényegében annak a gyűjteménynek a neve, amely egy fiktív világ felfedezett teremtményeit öleli fel, képekben és leírásokban archiválva. Egyedi lényeket, személyes faunát teremtett, autonóm textilinstallációjához egy kiadványt is készített, mely a lények osztályba sorolását rögzíti. Munkája kiemelkedő gondolatiságot és vizuális megjelenést tükröz a textiltechnikák széles spektrumának birtokában.

Interjúnk Andreával

KÁLMÁN LUCA

2017-ben diplomázott Tervezőgrafika mesterszakunkon. Ő tervezte a METU megjelenésének arculatát a tihanyi ArtPlaccon, munkáival találkozhattunk már a Brand/Pack tárlaton vagy 2016-ban a Design Hét TEST/közel kiállításán is.

A diplomamunkája témájának mindenképpen erőteljesen személyes hangvételű témát keresett, így esett választása egy olyan könyv – az Útlevelek – megalkotására, amelyben interjúkon keresztül mutat be Vajdaságból Budapestre vezető életutakat, valamint foglalkozik a megszólalók sajátos kisebbségi identitásának megélésével. Az interjúkötet öt beszélgetést tartalmaz, a tartalom mellett a grafikai világ is erőteljes, az alkotó célja az volt, hogy minden oldal meglepetésként szolgáljon az olvasónak. Egyszemélyes stábként – mint fotós, riporter, grafikus – az interjúalanyok környezetéből gyűjtött össze olyan személyes tárgyakat, emlékeket, használati eszközöket, amelyek jelképes szimbolikájukkal, vagy a mondanivalóhoz köthető szoros kapcsolatukkal erősítik a leírtakat. Diplomamunkájával bírálói szerint szerkesztői képességéről és nagyszerű illusztrátori, könyvtervezői tehetségéről tett tanúbizonyságot.
Interjúnk Lucával

SZALAI MÁRK

Márk Kameraman alapszakunkon, majd idén Filmoperatőr művész mesterszakunkon diplomázott. Vizsgafilmjei számos díjat hoztak el különböző megmérettetésekről: 2013-ban elnyerte az Ottlik 101 pályázat legjobb rövidfilmjének járó díjat, alapszakos diplomafilmje a X. Aranyszem Operatőri Fesztivál zenei videóknak járó kategóriadíját, de tagja volt annak a METU-s operatőr stábnak is, amely 2016-ban a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál Kristály Glóbusz díját kapta az Ernelláék Farkaséknál című nagyjátékfilmért. Az egyetemen töltött évek alatt kiváló csapatjátékosnak bizonyult, aki különböző stábokban segítette társai munkáját és sokat tett azért, hogy az iskolában, és azon kívül egy összetartó közösség alakuljon ki.

Diplomamunkája, az Otthon című rövidfilm azt a gyermeki élményt helyezi a középpontjába, amikor életünkben először szembesülünk egy olyan álom-ébrenlét és valóság-fantasztikum határán álló valósággal, amit képtelenek vagyunk megosztani a külvilággal.

Interjúnk Márkkal

A Diplomaosztó keretében került sor a Harsányi István Hallgatói Díj átadására is.
A hazai menedzserképzés elősegítése, illetve a menedzsment ismeretek elsajátítása céljából, életre hívott Manager Képzés Alapítvány a gazdasági, a műszaki és a természettudományi felsőfokú intézményekben tanuló hallgatók menedzsment ismereteinek bővítését, tudományos szintű feldolgozását hivatott elősegíteni. Az Alapítvány Kuratóriuma a 2017. évben ismét pályázatot hirdetett a „Harsányi István-díj” (kutatási ösztöndíj) elnyerésére, mellyel a menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú munkákat kívánta elismerni. A bírálóbizottság a beérkezett 18 pályázat közül 5 pályázatot részesített díjazásban.

Díjat kapott Környezetkultúra alapszakunkon végzett, jelenleg Formatervező művész mesterszakos hallgatónk, Pancsa Emese Zsuzsanna TEMPO – A zenealkotó közösségi bútor projektje. A díjat a Manager Képzés Alapítvány Kuratóriumának tagja, Talyigas Judit adta át.
A TEMPO a zene erejével formál közösséget, új értelmet ad a mozgás szeretetének. Találékony, mivel egyszerre képes hatni a pszichére, a lélekre és a fizikumra. Összehozza az embereket és közös időtöltésre motivál. Kepés feledtetni használójával azt az energiabefektetést, amely jótékonyan hat rá, miközben új módon gyakorolja az önkifejezést.

TEMPO élőben is kipróbálható majd az október 19-én megrendezésre kerülő TEDxMETU konferencián, ahol Emesével előadóként is találkozhatunk majd.

További információ a TEDxMETU-ról ITT.

Emese kiállított a Design Hét Budapest 2016 keretében a TESTközel tárlaton, részt vett a Fresh Design workshopon Wroclavban. Döntőbe jutott a Creative Open kreatív tehetségkutatón, munkája a 2017-es Országos Művészeti Diákköri Konferencia Építőművészet és design kategória 1. díját és Rektori különdíjat is kapott.


Korábbi interjúnk Emesével
A harmadik díj, amelyet a diplomaosztó keretében adtak át, a Zuglói Polgármesteri Hivatal diplomadíja. Zuglói Polgármesteri Hivatal és Barta Ferenc főépítész is kitüntetett figyelmet fordít a METU Belsőépítész környezettervező művész mesterszakán tanulmányokat folytató hallgatókra. A végzősök közül ketten is a kerületben található épületek közül választottak magunknak diploma feladatot. A nyertes hallgató, Menkó Márta munkája elismeréséül Zugló polgármesterétől, Karácsony Gergelytől vette át a díjat.

Ajánlott cikk

Új Beethoven múzeum nyílik Bécsben

Ludwig van Beethoven végre saját múzeumot kap második otthonában, Bécsben. Egykori döblingi lakását Bécs Város …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás