FRISSS!!!
Home / Címlap / Látványosabb tűzijáték, színes programok és fokozott biztonság augusztus 20-án

Látványosabb tűzijáték, színes programok és fokozott biztonság augusztus 20-án

A tavalyinál is látványosabb tűzijátékkal, színes kulturális és gasztronómiai programokkal készül a kormány az államalapítás megünneplésére. Egyebek mellett könnyűzenei programokat, légi és víziparádét és minden idők egyik leglátványosabb tűzijátékát láthatják azok, akik ellátogatnak a budapesti programokra.

Az ünnepi események már augusztus 19-én elkezdődnek, szombaton ugyanis megnyílik a Magyar Ízek Utcája, amely a Várkert Bazártól egészen a Szilágyi Dezső térig várja a gasztronómia iránt érdeklődőket. Mivel 2017 júliusától egy éven keresztül Magyarország a Visegrádi Együttműködés elnöke, a Magyar Ízek Utcája idén vendégül látja a V4 társországok nemzeteinek gasztronómiáját is. A cseh, lengyel és szlovák konyha jellegzetességei mellett itt lehet majd először megkóstolni Magyarország Tortáját, Magyarország Cukormentes Tortáját, valamint a Szent István napi kenyeret is.

A Clark Ádám téren felállított nagyszínpadon egész hétvégén könnyűzenei programok várják az érdeklődőket. A közönség szórakoztatásáról többek között Tóth Gabi, Szabó Balázs Bandája, a Supernem, a Tátrai Band, Ferenczi Györgyi & Rackajam gondoskodik majd.

Augusztus 20-án reggel 8.30-kor dr. Áder János köztársasági elnök ünnepi beszéde nyitja meg a Szent István napi rendezvénysorozatot a Kossuth téren. A hagyományok szerint ekkor kerül sor a frissen végzett honvédtisztek felavatására is, ahol Simicskó István honvédelmi miniszter mond köszöntőt.

Idén újra lesz látványos légi és víziparádé a Duna-parton a Magyar Honvédség és a Magyar Országos Hajózási Szövetség közreműködésével. A parádé 10 órakor katonai repülési programmalkezdődik: Gripen, Zlin Z-242, MI-8, és MI-17 típusú gépek tartanak látványos bemutatót, a műsor műrepülő programmal és helikopter bemutatóval folytatódik. 24 fő ejtőernyős lélegzetelállító, nagy teljesítményű füstölők és a nemzeti lobogó felhasználásával színesített produkciója zárja majd a program légi részét. A légi parádé kezdetével egy időben motorcsónak indul el a Dunán olimpiai bajnokainkkal és FINA érmeseinkkel a fedélzetükön.

10 órától 16 óráig ingyenesen lesz látogatható az Országház, ahol az érdeklődők megtekinthetik a Szent Koronát, a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot.

14:30 órakor a Szent István szobornál kerül sor a Mesterek kenyéráldására. 17.00 órakor kezdődik az ünnepi szentmise a Szent István Bazilikánál, a Szent Jobb körmenet a Szent István tér – Zrínyi utca – Október hatodika utca – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utca – Szent István tér útvonalon halad majd.

Nagy népszerűségnek örvendő szórakoztató elem az ünnepi események sorában immár a kívánságlánc is, amely a Petőfi Rádió közreműködésével 18 órától kezdődik a Duna mindkét partján.

Az ünnepi tűzijáték a hagyományokhoz híven 21 órakor kezdődik; az eddiginél látványosabb programot láthat majd a közönség. 25.000 látványeffektet láthatnak a nézők, ami 30 százalékkal több, mint tavaly. A feledhetetlen élményhez a Petőfi Rádióval együttműködésben népszerű oratórikus és szimfonikus zeneművek járulnak hozzá. Idén új helyszínről, az Országház előtti Duna szakaszról, a Margit híd és Lánchíd között három uszályról, valamint a Lánchídról lövik ki a tűzijáték rakétáit. A műsort a Duna mindkét partján, a Margit híd és Lánchíd közötti rakpartokról lehet majd élvezni leginkább, de megfelelő szórakozást biztosíthat minden olyan hely, ahonnan az Országház is jól látható.

Ajánlott cikk

Őszi tippek a tökéletes bor-sajt párosításhoz

Nem kell gyászolni a nyarat, hiszen a szeptember érkezésével végre beköszöntött a szüret és a …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás