FRISSS!!!
Home / Címlap / Fényes csillag, a nagy robbanás előtt

Fényes csillag, a nagy robbanás előtt

Egy kis Pécs melletti falucska, Kökény szülötte Grisnik Petra, innen indult el, hogy színészi játékával meghódítsa a nagyvárosok színpadait. Ma már nem csak Kaposvár, de Budapest színházszerető közönsége is jól ismeri nevét, és kíséri figyelemmel színvonalas alakításait.

Mikor tudatosult Önben ez a pályaválasztás?

Már nagyon kis koromtól megvolt bennem a vágy a szereplésre. Hatéves koromban láttam először felnőtt színházi előadást, s ez annyira lenyűgözött, hogy megérlelődött bennem a ‘vagy ez, vagy semmi’ pályaválasztó mentalitás. Apukám amatőr színészként dolgozott a Pécsi Horvát Színházban – apai oldalról félig horvát vagyok –, s ott már korán színpadra állhattam gyerekszereplőként. Édesanyám is rajong a művészetekért, így semmilyen ellenállásba nem ütköztem otthon a pályaválasztás tekintetében. Pécsen végeztem el a gimnáziumot, de színészképzésre nem Pestet választottam, hanem Kaposvárt, ahová elsőre sikerült is a felvételim, 2005-ben színészhallgató lettem. Babarczi tanár úr keze alá kerültem, de minden trimeszterben más tanár foglalkozott velünk, a diploma előadásunkat Rusznyák Gábor rendezte.  Végzés után hat évig ott is maradtam a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ahol szerencsére rendesen le voltam terhelve. Volt olyan évadom, amikor öt bemutatóm is volt, nagyon sokat tanultam ezekben az években a szakmáról. Vidéki színház lévén és pályakezdő mivoltomból adódóan is mindent játszottam, emberileg és színészileg egyaránt nagyon jól éreztem ott magam.

Miért váltott?

Ekkor már 28 éves voltam – s valljuk be, ez már nem számít fiatalnak a színészek között –, úgy éreztem ideje váltanom. Ehhez hozzájárultak magánéleti tényezők, illetve a színházon belüli átszervezések is ösztönöztek arra, hogy eljöjjek. Úgy gondoltam, ha valami többet szeretnék elérni a pályán, akkor ahhoz fel kell jönnöm a fővárosba. Kaposváron bármit játszhattam, bármekkora sikerrel, arról még helyben is keveset tudtak, Pestre pedig el sem jutott a híre. Úgy érzem, annyira centralizált a magyarországi színházi élet, hogy ami nem Budapesten történik, az olyan, mintha meg sem történt volna.

Vett egy nagy levegőt és egy vonatjegyet és feljött Pestre?

Hát, majdnem így történt. Ide jöttem férjhez – a férjem Göttinger Pál rendező –, a szakmában pedig megkezdtem a szabadúszók valóban szabad, de annál bizonytalanabb életét. A szabadúszósdiban az a nehéz számomra – mivel nem egy eladó terméket, hanem egy művészi szolgáltatást kínálok -, hogy azzal, aki nem látott még színpadon, el kell tudnom hitetni, hogy jól választ, ha engem bíz meg egy szereppel.

Megpróbáltam tehát menedzselni magam, sok helyre elmentem, sok emberrel beszéltem. Így kerültem kapcsolatban Csányi Sándorral a Thália Színházban, ahol szerepet kaptam a Hétköznapi őrületek című darabban. A beajánlásban nagy segítségemre volt Molnár Piroska művésznő, akivel régóta közeli a viszonyunk. Annak idején támogatott  a Junior Príma díjat odaítélő bizottság tagjaként is – amit el is nyertem 2011-ben, – ezt a kitüntetést nagyon sokra tartom. Kaposváron a 2012-13-as évadban megkaptam a társulat legjobb színésznője címet, ami azért is értékes számomra, mert ezt nem a szakma, hanem a közönség ítéli oda.

Tagja voltam az MKB Bank Kiválóságok Klubja mentorprogramjának is, ide a klubtagok nevezhetnek fiatal, pályakezdő reménységeket, és segíthetik őket. Én a tavalyi évben voltam mentorált, ez is nagyszerű érzés volt, óriási köszönettel tartozom Kozma Katának a lehetőségért. 

Szerepet kapott tehát a Tháliában, ez azt is jelentette, hogy ez után már lavinaszerűen jöttek az újabb felkérések?

Egyáltalán nem, harmadik éve vagyok Pesten, de mondhatom nagyon nehéz kenyér a társulat nélküli színészkedés. Én egyébként nagyon társulatpárti személyiség vagyok, nagyon hozzátesz az alkotói tevékenységemhez, ha a színházban van egy családias közeg, ha a partnereim ismernek és bíznak bennem – s ez persze viszont is így van –, ha olyanokkal játszom, akikkel már van közös múltunk. Tudom, hogy a világ ma más felé halad, mégis ezen a területen most hiányérzetem van.

Egyébként azért a Thálián kívül máshol is kaptam lehetőséget, hiszen játszom az Orlai Produkciós Irodánál két előadásban, a Szkénében, a Bethlen Téri Színházban, s most kaptam szerepet itt, a Játékszínben. Meggyőződésem és reményem, hogyha az ember jól csinálja, amit csinál, akkor azért egyik szerep hozza a másikat, de sajnos idő kell hozzá, míg ez a folyamat beindul. Minden szerep egy lépcsőfok a szakmai fejlődésben, a folyamatos munka így folyamatos fejlődést is jelentene.

Beszéljünk a legutóbbi Játékszínbeli bemutatóról, amiben nagy sikert aratott. Ide hogyan került?

A szerepkereső körutam során a Játékszínt, Bank Tamás igazgatót is megkerestem. Ő nagyon kedvesen állt hozzám, behívott az irodájába, elbeszélgettünk, elmondta, hogy hallott már rólam, nyitott az együttműködésre. Akkor konkrét szerepet nem tudott ajánlani, de megígérte, ha lesz valami, szól. S valóban néhány hét múlva – februárban – behívtak meghallgatásra, bár Kapitány Iván rendezővel előtte nem dolgoztam még.

 Innen már minden ment, mint a karikacsapás?

Én a castingokon nagyon izgulós vagyok, de ha nem engem választanak, akkor sem élem azt meg kudarcként, hiszen tudom, hogy a rendező egy adott szerepre keres egy adott karaktert. Ha ebbe nem passzolok bele, akkor sincs semmi, hiszen az nem az én „hibám”, hogy nem illek a képbe. Baráti légkörű volt a Játékszínbeli kiválasztás, ami két fordulóban, valóban komolyan zajlott – ez a komolyság is jelezte, hogy a legjobban passzoló karakter akarják meghívni vendégjátékra -, és nagyon boldog voltam, hatalmas önbizalomdózist adott, amikor ezen a megmérettetésen végül  is én kaptam meg a szerepet.

 

Jöttek a próbák, ezeket hogy élte meg?

Ez lehet, elsőre viccesen hangzik, de a színészet egy olyan hivatás, aminek boldoggá kell tennie a színészt – s persze jó esetben a nézőt is –, s ha ez nincs meg, akkor legjobb, ha pályát változtat. Remek érzés reggel úgy ébredni, hogy de jó, megyek próbálni. Ha ezt tudja nyújtani egy hely, egy produkció, akkor az a végeredményen is meglátszik majd. Az itteni próbafolyamatok alatt nagyon családias volt a légkör, ahogy Bank Tamás igazgató úr fogalmazott, számára különösen fontos, hogy a színészek ide szeressenek bejönni, és itt dolgozni. A Játékszínben erre a produkcióra kaptam szerződést, de én titkon nagyon remélem, hogy lesz ennek még folytatása, működünk még együtt másban is.

Létezik az Ön számára világ a színházon kívül is?

Úgy gondolom ez tudatos döntés és elhatározás kérdése, nekem mindenesetre nagyon nagy szükségem van rá, hogy a színházon kívül is legyen életem. Csak akkor tudok jól működni itt a színházban, ha ezen kívül is vannak emberek, helyzetek, élmények, amiből tudok töltekezni. Ha a hobbim után érdeklődne, azt mondanám, ezt elsősorban a családom, a barátaim jelentik számomra, de ezen felül mániákus keresztrejtvény-fejtő vagyok, és szeretek csak úgy mozdulatlanul feküdni a kutyám mellett is.

Bármennyi nehézséget is okoz a szabadúszás, a világot szépnek látom, optimistán tekintek a jövőbe, s egy másodpercre sem bántam meg, hogy felköltöztem a fővárosba.

Tölgyesi Tibor

Ajánlott cikk

A robotok veszik át az uralmat a budapesti ÁRKÁD-ban február végén

A bevásárlóközpontban február 21. és 24. között robotika kiállítással várják a látogatókat Február utolsó hétvégéjén …

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás