FRISSS!!!
Home / Címlap / „Az emberek az utcán néznek, de nem látnak”

„Az emberek az utcán néznek, de nem látnak”

Megnyílt a My Budapest Photo Project kiállítás a Budapest Pontban

Sztereotípiák enyhítése, szociális érzékenyítés és figyelemfelhívás a My Budapest Photo Project kiállítás célja, amely augusztus 30-án nyílt meg a Budapest Pontban. A hajléktalan emberek által készített fényképek saját mindennapi életüket mutatják be. A képek eltérő üzenetekkel rendelkeznek, amelyek jó lenne, ha minél több emberhez eljutnának elidegenedő társadalmunkban.

unnamed-2

Egy fényképnek sokszor ezerszer annyi mondanivalója van, mint egy szövegnek. Így gondolja ezt Csoszó Gabriella fotóművész, aktivista is, aki hajléktalan embereknek tart fotó kurzusokat és a My Budapest Photo Project egyik zsűritagja: „Ez a kezdeményezés lehetőséget ad azoknak a nehéz sorsú embereknek, akik gyakran önhibájukon kívül az utcára kerültek. Képviselhetik magukat, elmondhatják az életükben előforduló nehézségeket és megmutathatják a bennük rejlő tehetséget.”

„Mi is emberek vagyunk, sok mindent meg tudunk mi is csinálni és képesek vagyunk fejlődni is”- nyilatkozták a kiállítás megnyitóján a kezdeményezésben résztvevők, akik közül mindenki más céllal ragadt fényképezőgépet. Volt aki a sorstársainak akart a fényképével üzenni, hogy legyenek optimisták és ne törődjenek bele a sorsukba. Voltak akik a mozgássérültek budapesti közlekedési nehézségeire szeretnék felhívni a figyelmet, de akadtak olyanok is akik az aktuális lelkiállapotukat fejezték ki egy-egy képkockával.

A My Budapest Photo Project kiállítás a Budapest Bike Maffia és a Café Art legújabb kezdeményezésének keretén belül valósulhatott meg a Fuji Magyarország támogatásával. A kiállítás szeptember 18-ig tekinthető meg ingyenesen a Budapest Pontban.

A kiállításról bővebb információkat a My Budapest Photo Project Facebook oldalán találhatók.

Ajánlott cikk

Több állást hoznak a robotok, mint amennyit visznek

A mesterséges intelligencia (MI) elterjedése hozzájárul a munkahelyterméshez, az új állások betöltéséhez azonban egyelőre hiányzik …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás