FRISSS!!!
Home / Címlap / Búcsúztassa az augusztust Kecskeméten, a Hírös 7-en!

Búcsúztassa az augusztust Kecskeméten, a Hírös 7-en!

Változatos programkínálattal, állandó kiállításokkal, koncertekkel várja a Kecskeméti Hírös Hét Fesztivál a látogatókat augusztus 19-28. között. 

Augusztus utolsó hétvégéjére is számos kulturális kikapcsolódási lehetőséget tartogat Bács-Kiskun megye székhelye. Az érdeklődők pénteken néptánc előadást, lengyel, német, görög nemzetiségi műsort láthatnak a színpadokon, de figyelemmel kísérhetik a Kecskeméti Huszár Bandérium őrségváltását is. Augusztus 26-án este kvíz show és jazz zene, valamint a kortalan énekesnő, Kovács Kati szórakoztatja a közönséget 20.30-tól, amikor is élőzenekaros nagykoncertet ad. Repertoárjában több mint ötszáz dal szerepel, megszámlálhatatlan slágere közül jó néhányat Kecskemétre is magával hoz.

hatter

Szombat délelőtt a gasztronómia világába merülhetnek el az érdeklődők, a színpadon hagyományos lekvárfőzés és kóstolás kezdődik 10 órától, majd néptáncegyüttes bemutatót láthat és népdalokat hallgathat a közönség. Lesz interaktív dobműsor, roma, horváth, valamint bolgár nemzetiségi műsor és találkozhatnak Szerényi Béla ezüstkoszorús hangszerkészítő mesterrel is.

Ismét igazi népünnepélynek ígérkezik augusztus 27-én, a kecskeméti Hírös 7 keretében megrendezendő Hírös Vágta. A Nemzeti Vágta regionális előfutamának idén harmadszor ad otthont Bács-Kiskun megye székhelye. A város jóvoltából a verseny olyan környezetbe költözhet, amelyet kifejezetten lovak és lovasok részére építettek. Az Izsáki úton levő Rudolf laktanya a 8. Tersztyányszky huszárezred számára készült 1887-ben Lechner Ödön tervei alapján.

A Hírös Hét Fesztivál szombat esti felhőtlen hangulatát Geszti Péter garantálja, Létvágy című koncertjével, amely 20.30-kor kezdődik. A dalszövegíró, énekes ma is boldogan gondol vissza a városban töltött napjaira.

ujlogo

– Azonnal elvarázsolt Kecskemét városa. Néhányszor jártam itt, de az emberek barátsága, a pezsgő élet és a finom ételek maradandó emléket hagytak bennem. Emlékszem, egyszer a Fő tér közelében szálltam meg és folyton felébredtem a harangok hangjára. Mégis pozitív élményként maradt meg számomra az egész, mert nagyon szeretem a harangjátékot. Nem felejtem el azt a kecskeméti fellépést sem a Rapülőkkel, amikor koncert után egy szenzációs diszkóban fejeztük be a napot. Ez alkalommal pedig biztosan meglátogatom majd a kedvenc cukrászdámat, ami szintén itt volt a Fő tér közelében – mondta a nemrégiben új zenei projektet indító Geszti Péter.

A Hírös Hét Fesztivál programjai vasárnap délelőtt is zajlanak, de a rendezvény állandó kiállításokat is tartogat a látogatóknak. Az érdeklődők nemcsak a magyar huszárról tudhatnak meg többet, de találkozhatnak kézműves portékákkal, valamint kóstolhatnak finom borokat és kézműves söröket is.

Infó itt!

Ajánlott cikk

Ízekkel és felelősséggel egy új, sportos generációért!

“A Kométa, mint felelős élelmiszeripari gyártó a helyes életmód elkötelezett támogatója. Nekünk nemcsak az íz …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás