FRISSS!!!
Home / Egyéb / A szénerőművek nem férnek bele a Föld jövőjébe

A szénerőművek nem férnek bele a Föld jövőjébe

Ma, a Föld Napján több ország magasrangú képviselője írja alá a tavaly decemberben elfogadott Párizsi Megállapodást. Az új nemzetközi éghajlatvédelmi egyezmény célja, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedést a még biztonságos 2 Celsius-fokos határon belül tartsa, lehetőleg minél közelebb az 1,5 Celsius-fokos küszöbértékhez. Miközben az aláírási ceremóniára való előkészületek zajlanak, az Ecofys tanácsadó vállalat frissen kiadott jelentésében arra figyelmeztet, hogy még a leghatékonyabb szénerőművek csatasorba állítása is szembemegy az új éghajlatvédelmi megállapodásban foglalt elvekkel.

8487864157_41528a1539

“A napjainkban épülő és a jövőben megépíteni tervezett szénerőművek, beleértve a leghatékonyabbakat is, működésük során olyan jelentős szén-dioxid kibocsátást okoznak, amely lehetetlenné teszi a Párizsban elfogadott elvek megvalósítását” – mondta David de Janger, az Ecofys vezető tanácsadója.

 Az Ecofys által készített jelentés cáfolja a szénbányászati és a szén alapú villamosenergia szektor állításait, melyek szerint a hatékony szénerőművek megoldást jelentenek a kibocsátás-csökkentésben. Világos, hogy a Párizs utáni korszakban már nincs helye a szénnek, akármilyen hatékony szénerőművekben is tervezik elégetni.” jelentette ki Sebastien Godinot, a WWF Európai Irodájának (European Policy Office) vezető közgazdásza, a jelentés megrendelője. 

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint 2050-re a villamosenergia szektor kibocsátását közel nullára kell csökkenteni ahhoz, hogy a globális felmelegedést 2 Celsius-fok alatt tudjuk tartani.Az ágazat kibocsátása akkor is kiugróan magas maradna, ha azt feltételeznénk, hogy az összes szénerőmű a jelenleg ismert legjobb hatásfokú és legalacsonyabb kibocsátású technológia (HELE) alapján épülne meg.

A WWF álláspontja szerint az OECD országokban, amelynek Magyarország is tagja, nem megengedhető szénerőmű-projektek elindítása és megvalósítása.

Az Ecofys jelentésében található elemzések a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) és az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) előrejelzéseit ésforgatókönyveit vették alapul. Jelenleg globálisan 2300 új szénerőmű van tervezés alatt, amelyek összesített teljesítménye 1400 GW.

Traders work at the post where Peabody Energy is traded on the floor of the New York Stock Exchange (NYSE) March 16, 2016. REUTERS/Brendan McDermid

“Magyarországon jelenleg a Mátrai Erőmű új szuperkritikus, 500MW teljesítményű blokkja van tervezés alatt, amelynek azonban az Ecofys jelentéséből következően nem volna szabad megépülnie. A Mátrai Erőmű évente több százezer tonna lignitet ad el a lakosságnak, ami a legrosszabb hatékonyságú fosszilis tüzelőanyag, égetése pedig komoly egészségügyi kockázatokat jelent a lakosság számára” – nyilatkozta Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia Programjának vezetője.

A szénbányászat és a szénerőművek egyébként világszerte rendkívül nehéz helyzetben vannak. A világ legnagyobb magánkézben lévő szénbányászati vállalata, a Peabody Energy néhány napja csődvédelemért folyamodott az illetékes bírósághoz, de az ágazat több szereplője is komoly gondokkal küzd.

A szénbányászati vállalatok Csehországban és Lengyelországban is az állam segítségét kérték, miközben Romániában a szénbányászok tüntetnek.

Ezzel együtt pedig a nagy pénzintézetek is folyamatosan hátrálnak ki az ágazat mögül. A Bank of America, a Citigroup és a JP Morgan is bejelentette, hogy a jövőben nem kíván szénerőmű-projekteket finanszírozni.

SHELBIANA, KY - JUNE 3: A bulldozer operates atop a coal mound at the CCI Energy Slones Branch Terminal June 3, 2014 in Shelbiana, Kentucky. New regulations on carbon emissions proposed by the Obama administration have reportedly angered politicians on both sides of the aisle in energy-producing states such as Kentucky and West Virginia. (Photo by Luke Sharrett/Getty Images)

Ajánlott cikk

OMEGA 55

Az Omega velünk élő történelem. 55 éve bizonyítják újra és újra, hogy különleges helyet foglalnak …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás