FRISSS!!!
Home / Címlap / Csütörtökön kezdődik a budapesti szinkronkorcsolya világbajnokság

Csütörtökön kezdődik a budapesti szinkronkorcsolya világbajnokság

A szinkronkorcsolyázó világbajnokságok 2000 óta íródó történetében – 2008 után – már másodszor rendezik a vb-t Budapesten. Ezuttal 21 ország 26 csapata indul, köztük a kanadai Nexxice, a világbajnoki cím védője. A sportág hatalmasságai, Svédország, Finnország, Oroszország, Kanada és az USA két két csapattal lépek jégre. Az éremtáblán Finnország áll az élen a vb-ken eddig nyert 20 éremmel, köztük 8 arannyal. A majd 16 korcsolyázóval jégre lépő csapatok mind megérkeztek a csütörtök este 19.30-kor a látványos megnyitóval és sorsolással kezdődő eseményre.  A mezőnyben a legfiatalabb a holland Linna Hyppa, aki májusban lesz 16 éves, a kora alapján legtapasztaltabb az ausztrál Chelsea Skene a maga 32 évével.
Jelenlegi formájában ez a vb lesz a Syma csarnokban rendezett utolsó verseny, melyen pénteken 18 órakor futják a rövid programokat, szombaton 15 órakor pedig a kűröket. Emellett a közönség a hivatalos edzéseken is találkozhat kedvenceivel.
Gulyás Erika a magyar csapat vezetőedzője elmondta, hogy a Team Passion néven szereplő magyarok óriási fejlődésen mentek át az elmúlt egy évben és mindenképpen a mezőny első felében szeretnének végezni. A látványos javulás részben annak is köszönhető, hogy a Svédországban élő, a világ legjobb edzőjének tartott (hat (!) világbajnoki elsőség a svédekkel) Dohány Andrea – párhuzamosan a svédekével – szerepet vállalt a Team Passion  felkészítésében is. Dohány Andrea is már itt tartózkodik Budapesten.
Deniss-VASILJEVS-4-of-1-847x1024
A szinkronkorcsolyázó vb szervező bizottsága meghívta a csütörtöki nyitóünnepségre a csupán 16 és fél éves  Dennis Vasiljevst, hogy gálaszámát mutassa be a budapesti közönségnek is. A nemrégen Debrecenben a junior világbajnokságon szerepelt lett tehetségre idén nem lehetett nem felfigyelni, az egyéniben ezüst, a csapatban bronzéremmel zárta a lillehammeri ifjúsági téli olimpiát. Életében először a felnőttek közt is versenyzett, a pozsonyi Eb-n 12., a bostoni vb-n 14. A látványos programban asorShowlás kapcsán szerepet vállal több kitűnő sportoló is, úgy mint
az olimpiai bajnok Pulai Imre, Kasó Orsolya az Európa-bajnok női vízilabda válogatott játékosa, és a jegesek: a short track válogatott, Sebestyén Juli, Tokaji Viktor.
A The Biebers zenekar exkluzív élő mini koncertet ad, melybe a szervezők becsempésztek egy flashmobot is.
 c801e696-b45d-48a7-9729-c2ae53ab283e
Tények és számok – 2016. évi budapesti ISU Szinkronkorcsolya Világbajnokság
 
1 címvédő – NEXXICE (Kanada)
2. alkalommal rendezheti Budapest a Szinkronkorcsolya Világbajnokságot
5 nap alatt épült fel a jégpálya
8 cm jégvastagság
20 érmet nyert Finnország a Szinkronkorcsolya Világbajnokság eddigi története során
21 ISU tagország csapata van jelen Budapesten
44f29c4e-0ea6-4a6e-8a3b-81be73845758
26 csapat
50. érem: április 9.-én az ezüstérmes csapat a Szinkronkorcsolya Világbajnokság történetének 50. érmét fogja átvenni
416 versenyző
690 akkreditációs kártyát állítottak ki csak a csapatok részére, összesen pedig 920-at
5500 fő a Syma Csarnok befogadóképessége
13 500 m csővezeték fekszik a pálya alatt
918e26a8-ea50-482f-88ed-87e7e7066e81
FOTÓ – LEHOTZKY ISTVÁN

Ajánlott cikk

EZÉRT NEM SZABAD MEGFELEDKEZNI AZ ŐSZI HIDRATÁLÁSRÓL

  A hideg időszakban is gondoskodni kell a megfelelő folyadékpótlásról  Nyáron a hosszantartó hőség miatt …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás