FRISSS!!!
Home / Címlap / ARTista Café a Fővárosi Nagycirkuszban

ARTista Café a Fővárosi Nagycirkuszban

„Ne cirkuszolj!”; „Tiszta cirkusz az egész!” – Naponta csúszik ki a szánkon, és nem gondolunk rá, hogy egy respektált szakmacsoport sértve érezheti magát, hogy művészi munkáját, alkotó munkájának színterét sértjük azzal, hogy elhasználjuk ezt a szót, amelyet Magyarországon talán Krúdy használt először, és amelyet az egész világon a latin circus szóból eredeztetve a kör alakú porond miatt eme csodákkal teletűzdelt művészeti ág megnevezésére használnak. A magyar nyelvben úgy alakult, hogy negatív felhangú átvitt jelentése is van: igei származéka például, a cirkuszol szó ’lármát csap, jelenetet rendez’ jelentésben használatos.

A cirkuszművészet megújítása kapcsán hónapok óta kényes kérdésekről folyik nyilvános társadalmi beszélgetés a Fővárosi Nagycirkuszban. Volt már szó a cirkuszi műfajokról, a bohóc szerepéről, a street artról – az utcai művészetekről, állat és ember együttműködéséről és az artista életpálya modellről is, most nyelvészekkel, színháztudósokkal a cirkusz szó használatáról beszélgettek Szabó László kommunikációs szakember vezetésével a részvevők az ARTista Cafén. Nagy-Kálózy Eszter színésznő is az est vendége volt, s elmondta, hogy szerinte nem kell félni a cirkusz szó ilyen irányú használatától, hiszen mikor kimondjuk, nem azonosítjuk az életüket is kockára tévő művészekkel, a cirkuszművészet színterével a szót.

kepatmeretezes_hu_UAD_9871

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója arról beszélt, hogy kampányt kíván indítani, amely során megkérik az embereket, hogy ne használják ezt a szót a „balhé”, a hiszti szinonimájaként. De felvetette azt is, hogy magának a művészeti ágnak is meg kell újulnia, át kell gondolnia, vajon miért ragadt a pejoratív tartalom a szóhoz. A Pető Intézetet hozta fel példaként: korábban természetes volt a rokkant, nyomorék, nyomorult szó használata, mára elértük, hogy óvatosabban bánunk ezekkel a szavakkal. Földesi Renáta a Pető Intézet tanársegédje megerősítette, párbeszéddel, nyitottsággal el lehet érni a társadalom véleményének változását. A mozgássérültek otthonát korábban nyomorékszállónak hívták, a kerekesszéket rokkantkocsinak, azonban a változást hosszú, alapos munka előzte meg. Bárt János, az ELTE BTK nyelvésze ritkának nevezte, hogy egy szakmai csoport száll síkra egy szó megváltoztatásáért. Turnai Tímea színháztudós a művészeti ágak egymásra hatását emelte ki.

kepatmeretezes_hu_UAD_9942

Fekete Péter optimista: „Három éven belül fel fog épülni az új cirkuszművészeti központunk, öt éven belül rá fogunk döbbenni, hogy a negatív felhangok a cirkusz szó körül hibásak, értelmetlenek, és a szó pusztán a csoda, az emberi erővel elérhető csoda szinonimája marad.”

Emellett a Fővárosi Nagycirkusz jelenlegi, Atlantisz gyermekei című vízi cirkuszi műsorának különleges, egyedi szerkezete kapcsán számba vették a XXI. századi színpadtechnikai újdonságokat is a cirkuszépületekben. A téma megvitatásában részt vett Kovács Bálint, a Nemzeti Színház műszaki igazgatója, Jerzsa Attila műszaki igazgató (Pelyhe és Társa Kft.) és Szabó János építész (Megina Építész Stúdió Kft.) is.

Az este során megemlékeztek a március 2-án, életének 99. évében elhunyt Mr. Tihanyról, azaz Czeisler Ferencről, a XX. század egyik legismertebb és legnépszerűbb, magyar származású cirkuszművészéről és igazgatójáról is.

kepatmeretezes_hu_UAD_9687

Háttér:

cirkusz (főnév):

• Cirkusz (latin = “kör”) – Mutatványszínház (kör alakú sátor vagy épület); látványos, szórakoztató rendezvény; az ókori Rómában: kocsiversenypálya, küzdőtér, porond (állatok, rabszolgák viadalához) és az ehhez tartozó nézőtér; hangos, lármás, ricsajos, zajos, botrányos jelenet; nagy felhajtás, teketória, körülményesség.

• Szórakoztató vállalkozás, amely egy nagy, kerek sátorban vagy kör alakú épületben működik. Az itt fellépő társulat a nézőket szokatlan emberi és állati mutatványokkal szórakoztatja.

• A modern cirkusz 1769-ben született meg, Londonban, amikor Philip Astleynek az az ötlete támad, hogy néhány akrobatikus mutatvánnyal, például erőművészekkel és kötéltáncosokkal együtt lovas gyakorlatokat mutassanak be egy lovaglóiskolában, melyet tíz évvel később széksorokkal vett körül, és Astley Royal Amphiteator of Arts-nak nevezett el. Ma a cirkusz a családi szórakozás egyik népszerű formája, kötéltáncosok, zsonglőrök, bohócok, bűvészek, állatidomárok stb. lépnek porondra. Philip Astleyfedezte fel, hogy a ló hátán végzett mutatványokhoz 12,8 méter (42 láb) átmérőjű terület a legalkalmasabb, azóta tekintik ezt a méretet a porondok általános méretének.

• Mutatványok bemutató helye; szórakoztató vállalkozás körben lépcsőzetesen emelkedő ülőhelyekkel ellátott épülete vagy sátra.

• A város üres vásárterén épült fel a cirkusz. A cirkuszba több száz ember fért be egyszerre. Az előadások után a cirkuszt lebontották.

Átvitt értelemben:

• Feltűnést keltő botrányos helyzet vagy esemény, amely csetepatéval, összetűzéssel vagy zűrzavarral, lármával, rendetlenséggel jár.

Pl. Nagy cirkusz van a családnál, mert a gyerek összetörte az engedély nélkül elvitt autót. A munkahelyen nagy cirkusz volt, amikor a főnököt behívatta az igazgató.

• Fölösleges körülményeskedés. Nagy hűhóval megjátszott jelenet, költséges előkészület.

Pl. A miniszterelnök látogatását nagy cirkusszal várták a gyárban. A szálloda igazgatója nagy cirkuszt csinált a világsztár megérkezésére.

• Megvetést kiváltó eljárás. Komolytalan cselekedet, esemény, különösen olyan, amelyet látványosan megrendeztek, de amelynek már előre eldöntötték az eredményét.

Pl. Az egész mérkőzés egy cirkusznak bizonyult a színvonalas játék helyett. Az igazgatócirkuszt csinált a titkárnő öt perces késéséből.

Ajánlott cikk

IAA 2017: A Continental bemutatja, milyen a biztonságos, tiszta, nyugodt és megfizethető közlekedés

-Automatizált és autonóm vezetés: CUbE fejlesztési platform és BEE járműtanulmány a jövő stresszmentes városainak közlekedéséért …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás