FRISSS!!!
Home / Címlap / Lezárult az Elfogadás Fala projekt – 15 ezer ember látta a kiállítást

Lezárult az Elfogadás Fala projekt – 15 ezer ember látta a kiállítást

Tavaly nyáron írt ki pályázatot Elfogadás Fala címmel a Színes Város Csoport és a Menhely Alapítvány a Norvég Civil Alap támogatásával. A pályázat célja az volt, hogy hajléktalan művészek mutassák meg, mit jelent számukra az a szó, hogy elfogadás, akár verssel, rajzzal, dallal, vagy novellával.

A pályázatokat szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai: Pálfi György egyetemi docens (MOME), Kepe Róbert felelős szerkesztő (Fedél Nélkül), Dr. Kalota Ágnes projektvezető (Színes Város), Takács Attila egy hajléktalanságot megtapasztalt rádiós műsorvezető, és Nádudvari Noémi kurátor (Színes Város).

kepatmeretezes_hu_C37A00334

A zsűri 26 pályamunkából megosztva ítélte oda az első díjat Baranyecz János Branyó versének, valamint Székely Attila grafikájának. Ezt követően egy közös szakmai munka kezdődött meg a profi falfestő művészek és a nyertesek között, amelynek eredményeként megvalósult egy közel 200 m2 nagyságú újabb tűzfalfestő projekt a budapesti Kürt utcában.

kepatmeretezes_hu_C37A05678

A pályázatokból novemberben kiállítás nyílt a belvárosi Kazinczy utcában található Mika Tivadar Mulatóban. A kiállítás eredetileg január végén zárt volna, de egy tűzfaltúrákra szakosodott cég fantáziát látott abban, hogy ezzel a beltéri kiállítással zárja az egyébként kültéri túrát, így részben ennek, részben pedig az egyéb pozitív visszajelzéseknek köszönhetően az alkotásokat március közepéig lehetett megtekinteni. Az átlagos vendégszám alapján 15 ezer vendég láthatta az ingyenes kiállítást november és március között.

kepatmeretezes_hu_C37A05731

Dreherfeszt Felfedező

Ajánlott cikk

Habbal vagy hab nélkül? Ez itt a kérdés!

  A Pilsner Urquell minőség programjának köszönhetően világszerte képzi a csaposokat és vendéglátósokat, hogy a …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás