FRISSS!!!
Home / Címlap / Michelisz Norbert a Flúgos Futamon

Michelisz Norbert a Flúgos Futamon

Jótékonysági akcióhoz csatlakozott a népszerű autóversenyző

Tavasszal rajtol el a jubileumi, 10. Flúgos Futam. A magyarországi jótékonysági kalandverseny célja, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek helyzetére felhívja a figyelmet, valamint részükre adományokat gyűjtsön. A rendezvényhez idén Michelisz Norbert autóversenyző is csatlakozott.
16news.jpg

A hazai Flúgos Futam ötlete 2009-ben született azzal a céllal, hogy a gyermekek jólétéről gondoskodó szervezetek, vagy alapítványok számára adományokat gyűjtsön. A futam egy olyan vetélkedő, amelyben kreatív fejtörők megfejtésével, állomásról – állomásra haladva kell eljutni a célig. Az elmúlt években olyan szervezetek számára gyűjtöttek már tárgyi- és pénzadományokat, mint például a Fóti Gyermekváros, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány, vagy a Heim Pál Gyermekkórház.

“Szerettük volna a társadalmi szerepvállalás és jótékonykodás fontosságára felhívni a figyelmet és elérni, hogy a felnőttek – legalább egy napra – újra gyereknek érezzék magukat. Úgy gondoltuk, így könnyebben megértik, mennyire fontos a gondtalan gyermekkor, és tesznek is azért, hogy segítsék azokat, akiknek ez korlátozottan adatik meg.” –mondta el Németh Tímea a rendezvény alapítója és tulajdonosa.

Az idei verseny célja, a Gróf Széchényi Család Alapítvány támogatása, akik az adományokat a rászoruló gyermekek étkeztetésére fordítják. Az idei évben nem csak a versenyre jelentkezők adományai, az adó 1% felajánlása és a nyilvánosan elérhető számlaszámra való utalás növeli az alapítvány lehetőségeit, hanem egy nyilvános árverésen befolyt összeg is segíteni fogja a szervezet működését.Az árverésen többek között hazánk kiváló autóversenyzője, Michelisz Norbert tavalyi verseny overállja is kalapács alá kerül.

Nagy örömmel fogadtam a felkérést, hogy én legyek a jubileumi Flúgos Futam fővédnöke, hiszen számomra is nagyon fontos célokat segít ez a rendezvény. Rengeteg rajongói ajándékot kapok gyerekektől és nincs annál szebb, amikor látom az őszinte, boldog mosolyukat. A jótékonykodást kiemelten fontosnak tartom és örülök, hogy ennek most egy közös keretet tudtunk adni.” – emelte ki Michelisz Norbert.

A Flúgos Futam április 23-án rajtol Budapestről és Balatonkeneséig kell eljutniuk a versenyzőknek. A versenyre jelentkezni, valamint az árverésről és az adományozás egyéb módjairól tájékozódni a  weboldalon és a rendezvény facebook oldalán lehet.

Dreherfeszt Felfedező

Ajánlott cikk

Cirkusz a Szigeten

A Cirque du Sziget programhelyszín már bemutatkozásakor magasra tette a lécet, azóta is minden évben …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás