FRISSS!!!
Home / Címlap / Vízi show-ra készül a Fővárosi Nagycirkusz

Vízi show-ra készül a Fővárosi Nagycirkusz

Orosz, ukrán és magyar művészek és szakemberek dolgoznak együtt a Fővárosi Nagycirkusz március 12-én bemutatásra kerülő vízi cirkuszi műsorában, az Atlantisz gyermekeiben. A beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott: 2010-ben volt utoljára vízi cirkusz az épületben. Káprázatos színpadtechnika, bámulatos lézer show, élő zene és ember feletti teljesítőképességet igénylő produkciók egyszerre lesznek jellemzői a műsornak.

uad_4161.jpg

Fekete Péter, a MACIVA igazgatója, miniszteri biztos elmondta: két hete négy kamionnyi technikai felszerelés érkezett a cirkuszba, az építés szinte éjjel-nappal zajlott, hiszen a hatalmas csőrendszer, a 12 motor és a több ezer csavar milliméternyi pontosságú beállítást igényel. Az egész manézs hatalmas medencévé alakult át ez idő alatt, ami ugyanakkor száraz előadóhellyé is tud változni nyolc hidraulikusan emelkedő és süllyedő lapnak köszönhetően.

„Új otthonról álmodunk, a műsor hat játszási hónapja alatt teszteljük, gondolkozunk azon is, milyen modern színpadtechnikát építsünk majd a leendő új cirkusz épületünkbe” – fejtette ki Fekete Péter. „Jelenleg nincsenek süllyesztőink, csapdáink, zsinórpadlásunk, így számos produkció bemutatására nem alkalmas a mostani ház.

Az Atlantisz gyermekei című műsorban az orosz-ukrán társulat kiegészül magyar művészekkel is, Kristóf Krisztiánnal, Demjén Natáliával és a Teibler csoporttal.

Kristóf Krisztián úgynevezett úriember zsonglőr produkcióval készül – cilinder, szivar, asztal, székek, táncos lányok és egy autó segítségével. A sajtótájékoztatón elmondta: hét éve nem lépett porondra a Fővárosi Nagycirkuszban, utoljára 2009-ben a 120 éves jubileumi gálán. Azóta megjárta Japánt, Kínát, Oroszországot, Spanyolországot, Olaszországot és Franciaországot is, nemzetközi rangos fesztiválok művésze volt. Érdekességként megjegyezte: 1987-ben artista növendékként 17 évesen részt vett a fiatalok cirkuszfesztiválján Párizsban, 27 évvel később pedig már díszvendégként hívták meg ugyanoda. Elárulta, a fellépések előtti izgalma Budapesten még nagyobb, hiszen hazai közönség előtt nagyobb felelősség és figyelem hárul rá.

Március 21-én a Fővárosi Nagycirkusz havi műsoros pódiumbeszélgetésének, az ARTista Cafénak is egyik témája a XXI. századi cirkuszi színpadtechnikák bemutatása lesz, emellett körbejárják azt is, megváltoztatható-e a köznyelvben a cirkusz szó jelenleg kicsit pejoratív használata, elérhető-e, hogy a hiszti helyett az emberfeletti csodák szinonimája legyen.

Tekintse meg a vízi cirkuszi show előzetes videóját:

Kapcsolódó programok:

Atlantisz gyermekei – Vízi cirkusz bemutató előadás: 2016. március 12. 19 óra

Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

Atlantisz gyermekei ünnepi előadás díjátadással: 2016. március 15. 15 óra

Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

ARTista Café: 2016. március 21. 18 óra

Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

 

Atlantisz gyermekei

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy titokzatos kontinens, Atlantisz. Valaha mítoszok és mesék ködébe burkolózó dicső birodalom volt, víz és ég között, földjén különös emberek éltek. Több mint kétezer évvel ezelőtt a híres ógörög filozófus, Platón úgy írt róla, hogy Atlantisz a háborgó tenger istenének, Poszeidónnak volt a birodalma. Aztán mikor az isten beleszeretett a halandó Klétóba, és gyermekük született, rábízta a trónt. Atlasz és leszármazottai hosszú-hosszú időn keresztül békében, harmóniában és gazdagságban uralkodtak Atlantiszon.

Az Atlantisz gyermekei című előadás ebből a titokzatos világból merítkezik. Atlantisz gyermekei olyan csodákkal találkoznak a cirkuszban, melyek egyszerre bűvölik el a közönséget az artisták emberésszel alig-alig felfogható mutatványaival, és teszik fel azokat a kérdéseket, melyek egészen gyermekkorunktól kezdve felnőtt életünkön át öregségünkig és halálunkig foglalkoztatnak minket – vagy választ találunk rájuk vagy sem.

Mi az ember életének értelme? Hogy lesz valakiből az, aki? Hogy találja meg az ember a sorsát? Hogy találja meg élete párját? Hogy találja meg a harmóniát és egyensúlyt az őselemek, a tűz és víz között? Mi a célja és mit hagy örökül az élet körforgásában?

Atlantisz világában értelmet nyer, értékké lesz, ami fontos: az egymásra figyelés, a pontosság, a merészség, a bizalom, az akarat, a kitartás, a tudatos munka. Mi pedig székünkben kényelmesen hátradőlve rájövünk, ez mind a cirkusz művészetének összetevője, alapvető alkotóeleme.

Az Atlantisz gyermekei című produkcióban az artisták lélegzetelállító mutatványai is ezekre próbálnak meg választ adni. Egyszerre játszanak tűzzel és vízzel, szívvel és levegővel – és ahogy a hihetőt a hihetetlennel cáfolják, úgy adnak választ Atlantisz gyermekeinek kérdéseire is, úgy mutatják meg a világot és a világ megannyi csodáját nekik. És nekünk – hisz Atlantisz gyermekei mi magunk vagyunk.

 

Ajánlott cikk

Visszatér az ikonikus adidas Predator

Az adidas bemutatta az új Skystalker kollekció első darabját Bemutatták az adidas legújabb futballcipő kollekciójának …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás