FRISSS!!!
Home / Címlap / Bodorrózsa: természetes megoldás a vírusok ellen

Bodorrózsa: természetes megoldás a vírusok ellen

5 dolog, amit nem tudott a gyógynövényről

A kora tavasszal gyakori vírusfertőzések időszakában rendkívül fontos, hogy ne csak a tünetek kezelésére, de a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektessünk. Ennek egyik legtermészetesebb módja a kevésbé ismert „csodaszer”, a bodorrózsa, amelynek kivonata erős vírusellenes hatással rendelkezik. Így kimondottan alkalmas a megfázás és influenza megelőzősére, sőt kezelésére is. Ám ennél jóval többre képes – íme, öt kevésbé ismert tény a bodorrózsáról.

 

bodorrozsa.jpg

Duplán áldott

A bodorrózsa, más néven cisztusz rózsa Görögországból származik, és 1999-ben megkapta az „Európa gyógynövénye” címet. Egy legenda úgy tartja, az olimposzi istenek más növények mellett neki is gyógyerőt adtak, sőt rögtön duplán áldották meg. Gyantában gazdag levelei sebgyógyításra és a bőr megszépítésére használhatók, míg kivonatát fogyasztva a szervezet kívül-belül megfiatalodik és megerősödik.

Erősíti az immunrendszert

„Az ehető növények közül a bodorrózsában található a legtöbb polifenol, ami egyfajta antioxidáns. Háromszor annyi van benne, mint a zöld teában, ezzel pedig természetes módon erősíti az immunrendszert, védi a sejtanyagcserét és stabilizálja a szív-és vérkeringést. Külsőleg alkalmazva lassítja a bőröregedést és gyorsítja a sebgyógyulást” – mondta el dr. Garay Zsolt fül-orr-gégész szakorvos.

Univerzális gyógyír

A bodorrózsa megszakítja a vírusok és gombák szervezet számára káros oxidációs folyamatát, így hozzájárul a betegségek elkerüléséhez és a gyorsabb gyógyuláshoz is.„Eredményesen kezeli a hurutos köhögést, a torokfájást és a mandulagyulladást, természetes ellensége a baktériumoknak, vírusoknak és gombáknak. A gyomor-bélbetegségek, nemi betegségek, köröm- és nyálkahártya-betegségek is jobban megelőzhetővé, valamint könnyebben kezelhetővé válnak általa” – tette hozzá a szakértő.

Bőrproblémák ellen is hatásos

Mivel gyulladásgátló és viszketéscsillapító hatása van, ecsetelőként használva eredményesen kezelhető vele az ekcémás, kiütéses bőr. A bodorrózsa emellett más immunhiányos problémákra, például sömörök kezelésének kiegészítéseként is hatásos lehet.

Idősek és kismamák is fogyaszthatják

Semmilyen ellenjavallat nincs ellene, ezért idős, legyengült emberek és kismamák is fogyaszthatják. A reumás betegeknek szintén a gyulladáscsökkentő hatása miatt ajánlott, de növeli a csontsűrűséget is, miközben serkenti az idegrendszer működését méregtelenítő hatása mellett.

Ajánlott cikk

Meglepő titkok derültek ki az Oltári csajok színészeiről

Ismerd meg velünk az RTL II napi sorozatának fiatal tehetségeit! Még csak néhány hete fut …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás