FRISSS!!!
Home / Címlap / Az Akvárium Klubot választották a legjobbnak

Az Akvárium Klubot választották a legjobbnak

Az Erzsébet téri Akvárium Klub három kategóriában is az élen végzett a – közönséget igazán nagy számban megmozgató – Budapest Nightlife Awardson. A majd’ két éve működő kulturális komplexum csapata a “Legjobb Nagy Klub”, a “Legjobb Koncerthelyszín” és a “Legjobb Kis Klub” (VOLT Music Bar) díját is átvehette. Az Akvárium szervezői azt ígérik: a 2016-os év az eddiginél is több és még színvonalasabb programot tartogat a hazai és külföldi vendégek számára.

“Nemsokára két éves fennállását ünnepli a belváros legnagyobb koncert- és partihelyszíne, a megújult Akvárium Klub. A nyitáskor arra tettünk ígéretet, hogy Budapest egy olyan új kulturális központtal gazdagodik, amelyre nemcsak mi, de a közönségünk és a fellépőink is egyaránt büszkék lehetnek majd” – mondta el Káldor Mihály, az Akvárium Klub vezetője. “Ez a három díj számunkra igazi visszajelzés, hogy jó úton haladunk, és eredeti céljainknak megfelelően olyan meghatározó tényező lettünk Budapest életében, ahol valóban jól érzik magukat a vendégeink – akiknek ezúton is köszönjük a bizalmat és a rengeteg szavazatot, amivel megtiszteltek bennünket. Szakmai szempontból is érezhető a siker, hiszen a legnevesebb zenekarok, koncert- és partiszervezők szinte kivétel nélkül állandó, visszatérő vendégeink, illetve a hazai fellépők mellett a nemzetközi szakmában is egyre inkább jegyzett az Akvárium Klub neve. Ma már hetente többször, esténként több mint 2000, a nyári időszakban a teraszon –  egy napsütéses héten pedig – akár 8-10.000 vendég is megfordul nálunk” – folytatta a klubvezető, aki azt is elárulta, hogy az Akvárium Klub csapata 2016-ban is azon dolgozik, hogy még színesebb programokkal gazdagodjon Budapest kulturális élete és továbbra is méltók legyenek a “Legjobb Nagy Klub” és a “Legjobb Koncerthelyszín” címre.

A téli időszakban a hazai palettáról az Akvárium Klub vendége lesz többek közöttLajkó Félix, aki ritka citerás-party koncertjével jelentkezik, de új lemezével érkezik az Erzsébet térre Palya Bea, ugyanitt debütál Geszti Péter új produkciója is, színpadra lép a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Magashegyi Underground,  nagysikerű őszi koncertje után újra itt játszik a Bin-Jip és a második születésnapi bulija alkalmával először köszönthetjük önállóan a Nagyhallban a Margaret Island-et. Bemutatkozik Delov Jávor, a Random Trip improvizációs estek zenei rendezőjének, atyjának új, saját projektje, a Copy Con április elsejei koncertje is garantált bulit és jókedvet ígér, de a tavaszi turnéjuk egyetlen budapesti klubkoncertjét az Akvárium Klubban tartja az Ivan & The Parazol is. A tavalyi sikerek után megújult formában indul itt ismét útjára a Nagy-Szín-Pad! verseny, melynek keretében 12 napon át a legaktuálisabb bandák koncerteznek az Akváriumban.

A nemzetközi kínálatban számos nagyágyú neve tűnik fel. Itt lesz többek között aMarina and the Diamonds csapata, az A38 hajó szervezésében ugyancsak az Akvában pótolja tavaly elmaradt fellépését az Eagles Of Death Metal és érkezik a “lányok kedvenceként” számon tartott Jamie Woon is.

Februárban egy igazán nagy eseménynek ad otthont az Akvárium, ugyanis a “20 éves a magyar drum and bass” programot jegyző Bladerunnaz egy egész estés, több termet érintő program keretében többek között Wilkinsont látja majd vendégül.

Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy az elektronikus zene területén ugyancsak igazán népszerű az Akvárium, amely rendszeresen ad otthont teltházas, ezernél is több látogatót vonzó koncerteknek. Magyarország legsikeresebb partiszervezőivel karöltve a következő hónapokban az elektronikus zene ikonikus alakjai érkeznek az Erzsébet térre. Olyan világsztárok lépnek fel az Akvárium Klubban, mint Sasha, Wilkinson, Moderat, VINAI, Sam Paganini (Plastic w/HotX), Guy J, James Zabiela, Monika Kruse, Alle Farben, Marshmello, Super Flu és még nagyon sokan mások. Klubsorozatot indít a Viva TV és a Music FM és itt mutatja be a közönség előtt új albumát Karányi is.

A két díj mellett Budapest “Legjobb Kis Klubja” lett a VOLT Music Bar, az Akváriumban működő “klub a klubban”, amely hetente négyszer várja törzsközönségét és a legfrissebb hangzást nyújtja azoknak, akik a minőségi zene mellett teszik le voksukat. A VOLT Bar rezidensei között üdvözölhetjük Gabor Kraft sorozatát, az Invisible Lightot, a Truesounds csapat két-havi estjét, a GLOW-t, de megszokott teltházzal jelentkezik a Deep in the City, a MadeInn, a Girly (Karányi & HiFly), a Get Exited (Mateo & Spirit), a DJ Gozth vezette r’n’b/hip-hop/trap night és olyan legendás DJ-k teszik tiszteletüket a következő hetekben a VOLT Bárban, mintPresindent Bongo (GusGus), Peter Kruder vagy Nicola Conte. 

Ajánlott cikk

2-es típusú diabétesze van? Veszélyben lehet a szíve

A diabétesz krónikus betegség, amely világszerte nagyon sok embert érint. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás