FRISSS!!!
Home / Címlap / Együtt tehetünk a rák ellen!

Együtt tehetünk a rák ellen!

Amikor egy cirkusz is kiveszi a részét a Rákellenes Világnap eseményeiből

A Fővárosi Nagycirkusz is csatlakozott a Magyar Rákellenes Liga díjátadójához és családi cirkuszjeggyel lepte meg azokat, akik a tavaly meghirdetett „Én és a rák” című kreatív pályázaton saját alkotással (fotókkal, festményekkel, versekkel) indultak.

fesztikon_960.jpg

„Ahogyan a gyógyulásban, úgy a cirkusz világában is megvalósulnak azok a csodák, amelyekhez erős akarat, kitartás, a belső energiák koncentrált hasznosítása kell. Mi az artistaművészek produkcióival tudunk példát mutatni, erőt, hitet adni. Nem volt kérdés, hogy e világnap mellé állunk” – érvelt Fekete Péter, a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója, majd így folytatta: „a beteg embereknek mindemellett a gondtalan szórakozás élményét is kínáljuk, amelyben háttérbe szorulnak vagy éppen el is tűnnek a nyomasztó problémákban gyökeredző rossz, az energiákat felfaló gondolatok.”

A rákbetegséget már legyőzők, illetve még a betegség ellen harcolók a családi tiszteletjegyekért megilletődötten regisztrálták magukat Marosi Antalnál, a cirkusz sajtófőnökénél, aki később nagy figyelemmel forgatta a helyezéseket elért amatőr művészek „dolgozatait”: Luca/életfogytiglanra ítélve, Nekem még feladatom van ebben az életben, Kemo/nő vagyok, Anya él, élni fog, Szorongásból a remény felé.

A rákellenes világnap alkalmából február 4-én a Fővárosi Nagycirkusz Fesztikon című előadásán a fellépő művészek feltűzik a rózsaszín szalagot, amely világszerte a rák elleni küzdelem szimbóluma.

Ajánlott cikk

Influenszerek mutatták meg, hogy az élmények nem érnek véget a nyárral

Az MTÜ influenszerek közreműködésével mutatta be és népszerűsítette őszi kampányának keretében Magyarország kiemelt helyeit, sokszínű …

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás